Jó kis instru progrock ez az USÁból. Illetve akár metalnak is nevezhetjük, mert általában be van torzítva, és sokszor elég komolyan zúznak is. Mindenesetre elég matekos, azaz idegbeteg, ritmusváltásokra, -tördelésekre épített muzsika.

Nyughatatlanul tekergőző, ide-oda rohangáló, öntörvényű, komplex, hardcore alapú, de sok mindent magába olvasztó, nyugodtan progresszívnek vagy avantgarde-nak is nevezhető muzsika (pl. Korogot kedvelők is próbálkozhatnak vele). Az ének ugyan csak idióta kiáltozás-hőbörgés-mondókázás, de sokszor így…

  Misha Mansoor és Mark Holocomb, a Periphery két gitárosa  hozta össze ezt a projectet, amely a djent anyabandánál jóval extrémebb területekre téved (death/black riffelés) sokszor, de természetesen stílusilag korántsem egysíkú anyag. Tényleg ketten csinálták, ennek megfelelően instrumentális, és a…

Riffcentrikus, metal közeli, alternatív-progos hard rock, ami gondolom elég érthetetlen, úgyhogy: mondjuk mintha a King’s X született volna újjá! A névadó egy eszelős jó fiatal gitáros, aki nem fogja vissza magát, úgy játszik mint a disznó (ha az nagyon jól nyomja), aki nem hiszi, elég ha csak a…

A Metamorphosis bizony egy 100 perc körüli anyag, és bőven nem ez benne a legnagyobb kihívás! Innentől kezdve mindenki döntse el maga, de én igencsak ajánlom az ismerkedést, ha nem is feltétlenül behatóan. Alapvetően progrockkal állunk szemben (igen, határozottan szemben), a tagok méghozzá nem csak…

Feltűnt egy nagyon technikás death metal banda az izlandi színtéren, nyugodtan progresszívnek is titulálhatjuk őket, mert a komplex témáik sokaságával igazán rászolgálnak. Ja, és persze igen, róluk szól ez a bejegyzés!

Klasszikus, illetve rockhegedűs a fickó, aztán billentyűzik is, no meg énekel. Ez itt mindenesetre kérlelhetetlenül egy progrock lemez. Méghozzá nem is egy modern fajta, ami nem csoda, hiszen Darryl már a 60-as évek vége óta aktívzenél. Meghatározó embere volt a Curved Airnek a 70-es évek legelején…

Szegény Angertea-re jól rájár(atom) a rud(amat), mert pont akkor kerítem sorra őket, amikor az imént több, igencsak kiváló, hasonló stílusban mozgó muzsikáról is írtam (Cairo Son, MYR, Noir Project, Lucid Planet csak az utóbbi bő 24 órában). Dicséretükre válik viszont, hogy a Snakes in Blossom…

Kitűnő, akár progresszívnek is nevezhető modern metal zenét játszik ez a társaság, amelybe már teljes természetességgel épülnek be a Tool-AiC hatású dallamok (csak áttátelesen, nincs direkt áthallás), viszont kőkemény, a mai (azaz véletlenül sem old school, hanem mondjuk úgy, Nevermore utáni) power…

Akkora zeuhl témával (kb. halandzsanyelven előadott kórusmű jellegű őrültködés) indít ez a lemez, aztán pedig átvált jazz-fusionbe, hogy először azt hittem, eljött a Kánaán! Aztán néhány percen belül kiderült, hogy ahány ága csak van a progresszív rocknak, azt megkísérlik megidézni (jó, túlzok, de…

Ebbe is csak most botlottam bele, aztán ámulok és bámulok! Meg nem értem, hogy fordulhat elő, hogy erről a melbourne-i csapatról még csak nem hallani! Post-prog és az alternatív-metal környéke, ahová nagyjából be lehet lőni őket, konkrétabban Porcupine Tree, Tool, Riverside, illetve Votum (egy…

Nagyon érdekes zene ez, az indiai-arab folkzene ötvöződik benne a rockkal és az electroval, meg még felsorolni is lehetetlen, hogy mi mindennel. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy melyik mikor milyen arányban bukkan fel. Mindenesetre témagazdagság, hangszerelési bőség (tényleg nincsenek korlátok),…

Nagy utazásra vállalkozik, aki nekivág ennek az egyórás egydalos lemezkének! A borítóra pillantás után már mondanom kell, hogy téridődimenziókon, idegen civilizációkon, és görbülő fénnyalábokon keresztül vezet az utunk! A progresszív (rock)zene sok ágába belekapnak az új-mexikói (ugye-ugye?) srácok,…

Ebben a rocktrióban Áron András (azaz asszem Apey, mindenesetre egyenesen az Apey & the Pea frontjáról), Szabó László (elsősorban talán a Grand Mexican Warlockból, de most visszatért eredeti hangszeréhez, a tojásreszelőhödobhoz), illetve Mohácsi Mátyás (nyilván ő is valahonnan, de most nem nézek…

A Vespero-nál írtam, hogy van még a tarsolyomban space-fusion lemez (igazából azért is vezettem be a műfaji megjelölést), és most kissé elbizonytalanodtam. Mert az a gyanúm, hogy erre gondoltam, és megint belefülelve ezt a titulust mindenképpen túlzásnak érzem. De egy kiváló instru progos space-rock…

Kinek van kedve egy olyan fenomenális alternatív-progresszív metal debüthöz, aminek a világa hozzávetőleg a Riverside-tól az Isis-ig terjed? Gondolom senkinek, és félbe is hagyhatom az írást...

Úgy tűnik, elérkezett az ideje, hogy a space rock egyel magasabb szintre lépjen! Persze lehet, hogy csak én vagyok lemaradva, de a minap találkoztam először a stílusnak azzal a válfajával, ahol a jazz-fusionnal keveredik, legalábbis olyan mélységben, hogy zenészi, technikai felkészültség…

Az őrület határán is túl fokozott habzó, burjánzó szájberfúziós támadás a védekezésre képtelen emberi elmék ellen. Néha jó rockzenében hallani olyan valakit is, aki igazán, de igazán tud zongorázni. Persze Pitts mindenféle egyéb billentyűsökön is megnyilvánul, és a zseniális zenészi teljesítmény…

Nahát, egy olyan lemez, amivel kapcsolatban igen magas elvárásaim voltak, és lényegében egy az egyben meg is felel a kívánalmaimnak! Persze szó sincs közönségkiszolgálásról, hiszen a múltkori, 2013-as, több mint igen jól sikerült The Cosmic Child után pont azt szerettem volna, hogy maradjanak meg…

Német instrumentális jazz-metal trió (gitár, dob, basszus) legújabb lemeze. Vannak elektromos, billentyűs szólamok is, azokat szintén a gitáros hozza. No meg vendégek, mint Steve DiGiorgio basszusgitáros, Hannes Grossmann dobos, Christian Meyers trombitás, illetve Fountainhead gitáros, aki egyébként…