Na, ez egy nagyon rég elkezdett, ám soha be nem fejezett kritika, amit azért csak sajnálnék veszni hagyni. Szóval most rövidre zárom, egy picit áramvonalasítom, és íme: Onnan van egyáltalán fogalmam a Rose Windows létéről, hogy amikor a blogoldalon szereplő első kritikát írtam az Earth 2014-es…

2012, 2014, 2016, The Seer, To Be Kind, The Glowing Man. Reneszánszát éli az egyre csak öregedő Michael Gira vezette experimentális csapat. Itt van zsinórban a harmadik két óra körüli szeánsz, és még mindig megteszi a hatását. A déemben is azt szoktam mondani, amikor panaszkodnak a fogkrémespultnál,…

Argentin fúziós rock csapat, méghozzá ének nélkül, ám annál groove-osabban. Nincsenek nagy ide-oda szaladgálások, hanem kimért, komótos tempók, arra variálnak rá épp úgy ahogy akarnak. Fantázia akad náluk bőven, igaz, a borítón ez cseppet sem látszik. Annyi baj legyen, ha egyszer jó a zene...

Ezeknek a kedves mexikóiaknak a piros rasztás csajszival az élen az a céljuk, hogy teljesen megváltoztassák a világot. Ehhez Trumpnak is lesz egy-két szava, úgyhogy szerintem nem fog nekik sikerülni... :( Ám ettől még állati jó latinos rockzenét nyomnak, ráadásul ilyesmivel nincs is tele a padlás.…

Rengeteg fantasztikus rockénekesnő került felszínre mostanában, ám akkor is hihetetlennek tűnt, hogy a semmiből bukkanjon elő valaki, akiről az az első benyomásom, hogy felülről néz az egész színtérre, Elin Larssonostul, Jennie-Ann Smith-estül, Cammie Gilbertestül. És hát nincs is így, mivel a…

Kirk Windstein-jellegű fába szorult féreg ordítás, nyers sludge-os alapok. Ha csak ennyi volna, hiába hibátlan, már nem is említeném őket. Azonban a nagyon szép, választékosan hangszerelt, igazán zenei, post-rockos részek markáns jelenléte mellett nem tudok elmenni. Arról nem beszélve, hogy az…

Mi and l'Au, azaz Mira, a modell Finnországból, és Laurent, a zenész f'Ranciaországból megismerkedtek. Párizsban. Persze, hogy nyomban, menthetetlenül és halálosan egymásba szerettek. Aztán mégis. Úgy döntöttek, hogy elköltöznek a hölgy hazájába, mindenkitől távol, egy házba az erdő mélyén, hogy a…

Energikus, fílinges hard rock zene. Szerintem simán doom, akár még stoner is, de nem akarok mindig ezzel jönni. Mindenesetre fel lehet rá robbanni, ha túlfeszítettük a húrt mostanában. Ugyan több évtizedes múltra visszatekintő műfajban alkotnak, de a hangzás nagyon mai, a dalok szépen kerekítettek,…

Kisangyal hangon énekel Erin Tobey, akit ez nem riaszt el, netán egyenesen vonz, annak van itt keresnivalója. Kicsit retrós, kicsit pszichedelikus, kicsit folkos, kicsit popos singer-songwriter jellegű dalcsokor, méghozzá jók a dalok, és elég sokféle stílusban íródtak.

Az előző, második lemezüknél figyeltem fel erre a post-rock csapatra, és az nem volt rossz. Nem mondom, hogy azóta is epedve vártam, hogy mikor csinálnak új lemezt, de amikor rátaláltam erre, érdekelt a dolog. Mellesleg a már említett Red Forest óta ez az első kiadványuk, így még csak le sem…

Őshardrockos retrózás, szaxofonos jazzelés a sötétlő pszichedelikus kavalkádjukba keveredve. Amikor jó, akkor a már eleve hihetetlenül feelinges, fojtogató feszültségben fogant verzék a Porcupine Tree legjobb pillanatait lepipáló, asztráltest-lebegtető, fantasztikus refrénekben csúcsosodnak ki.…

Szegény új-zélandi sztónerek nagyon úgy néz ki, hogy egytől-egyig feldobták a bakancsot. Nem csoda, ha a vöröslő eget idéző nevük mellé csak egy effajta illúzióromboló, borult, esőre álló időben szürkéllő tájat ábrázoló borítóképet sikerült szerezniük. Amúgy most, amikor írom, meg nem mondom, hogy…

Bár nem igaz, hogy semmi sem az, aminek látszik, az Airnek köze sincs ahhoz, amit a borító vagy a cím alapján várnánk. Sőt, igazán semmihez sincs, amit valaha hallottam. Azaz van több mindenhez is, csak ezt a fajta kombinációt még nem csíptem el sehol. Ahhoz képest, hogy szintipopos nyápicságú,…

Ki ne lenne szerelmes Chelsea Wolfe-ba? - tehetném fel a költői kérdést, de hát én épp nem vagyok. Viszont olyannyira lenyűgözött a 2015-ös lemezével, hogy az valami csoda. Az akkori féléves listám élén végzett, és ha elkészült volna a teljes 2015-ről szóló, alighanem ott is a trónon csücsülne.…

Hát ez most vagy popos indie rock, vagy rockos indie pop. Mindegy. Mint a borítón is látható, kaotikus mondanivalóval és mindenféle egyéb nyalánksággal álcázva igazából saját magát próbálja megetetni velünk Ruby Rose Fox. Ellenben én inkább mégiscsak úgy fogom fel a dolgot, hogy kellemes zenét…

Ezt a lemezt nagyon vártam, de még annál is kevésbé kaptam tőle azt, amit szerettem volna. És bizony a mai napig sem sikerült igazán zöld ágra vergődnünk, pedig a Long Distance Calling előző igazi, The Flood Inside albumát majdhogynem imádtam. Őrületes plusz örömként ért, amikor kiderült, hogy az…

Tessék, itt a bizonyíték, hogy alapvetően görény stílusból elindulva is lehet kegyetlen jó zenét csinálni! Aztán úgyis tudom, hogy mi lesz... A sok hülye elfelejti, aztán jön megint az idióta skatulyáival, hogy mi miért nem lehet jó eleve. Mindegy. A Dreamless amellett, hogy tele van tömve zseniális…

Ugyan nem feltétlenül talál telibe ennek a hard rockos, popos és progresszív elemekkel is bátran játszadozó alternatív triónak a világa, de lényegében tökéletes amit művelnek. Zseniálisan szerkesztett dalok, hibátlan hangzás, változatos, gazdag hangszerelés, ügyes csavarokkal, és fülberagadós…

A stoneres pszichedelikus rock előadókat igyekszem a korábbiaknál is sokkal jobban megszűrni, mert a világ minden városában van legalább egy tucat effajta banda, amelyik 2016-ban egész hallgatható lemezzel jelentkezett. Az itteni misztikus aura, és sok közel-keleties díszítés feldobja annyira az…

Instrumentális post-rock, ha nem is virtuózok, de legalább nem ímmel-ámmal bazseválnak a hangszereken. A lágy, kellemes részek vannak többségben, és van mélységük, tartalmuk, szépségük, amikor meg jönnek a műfajban elengedhetetlen dinamikai csúcspontok, amellett, hogy jön velük az ilyenkor várt, de…