Cseppet sem harsány, mindenféle áll-leejtésre sarkalló teljesítménytől mentes, ellenben érzelmileg nagyon sokat adó, szinte gyógyító erejű, emellett rendkívül elegáns, jazzes, gospeles singer-songwriter album. Michelle Willis fantasztikusan bánik a hangjával, azonban mindig épp annyit ad ki magából,…
Robin McKelle jazzénekesnő, egy jó adag soullal és blues-zal a hangjában. Ennek megfelelően kellemes, popos szerkesztésű dalok vannak a lemezén. Volt már másmilyen is, a múltkor például Memphis szívéből jelentkezett, bluesosabban. Viszont sajnos most csak ennyi jut neki, hogy megemlítem, mert nagyon…
John Zorn idén is nagyon termékeny volt, több mint tíz lemez fűződik a nevéhez. Néhányat meghallgattam, egyről már írtam is. A The Painted Bird, mint mostanában majdnem mind, "csak" szerzői lemez, azaz Zorn a komponista, a producer, de nem játszik az albumon. Itt van viszont Matt Hollenberg a Cetus…
A három évvel ezelőtti Colored Sands-et a death metal egyik csúcsművének tartom, hátborzongatóan zseniális alkotás, bár aki nincs hozzáedzve a műfajhoz, illetve nem szereti a bonyolult dolgokat, aligha tudja élvezni. Azóta rá kellett jönnöm, hogy az ezredforduló körül kiadott két anyag is megérte a…
A borítóra nézve is látható, hogy Jane Ira Bloom szaxofonozik, meg az is sejthető, hogy jazz a műfaj. Amikor játszik, igazán kellemesen kalimpál a dobos, a medvemélységben brummogó bőgőst is jólesik hallgatni. Bloom asszony pedig hol az amerikai népzenéből merítve játszik szépeket, hol a korai jazz…
Nem megyek bele, nem csak azért, mert nem értek hozzá, hanem hogy ne írjak sokat, az a fő. Szóval lebilincselő noir hangulatú jazz, elborult, olykor tán avantgarde rocknak is nevezhető részekkel, máskor szinte kellemes(en nyomasztó) formában. Malaby szaxofonos, a Paloma Recio pedig ha minden igaz, a…
Végre valakik, akik nem szégyellik feláldozni a magas szintű zenei tudást az őrület és a hülyeség oltárán! Persze ettől sem lesz soha sok rajongójuk, csak még a progrock kedvelők nagyja is fejvesztve kerülni fogja őket. Az a néhány barom (például én), akinek véletlenül (vagy balszerencséjére) rááll…
Nem szeretem játszani a sznobot (vagy csak nem szeretem, ha kiderül rólam, ezt én belülről nem tudom eldönteni), nem fogom azt hazudni, hogy ismerném, vagy tudnám értékelni Duke Ellington munkásságát. Még csak azzal sem vagyok tisztában, hogy a Nancy Harms lemezén szereplő dalok mennyire az ő dalai…