Hallani is egyből az elején, ahogy az elefánt őse beköszön, szóval nem egy standard jazz-fusion lemez ez az elég erőltetett nevű finn csapat harmadikja. Például jó nagy big band adagot kapunk, de sokféle progrock alágba belekapnak, még a metal, vagy a zeuhl sem esik messze a fájuktól, utóbbi esetében egy agyhalott nőstény rezgeti igen kellemetlenül a hangszálait. De minden borzalom, mint minden öröm is múló, nem túlzás azt mondani, hogy ahány dal, legalább annyi stílus. Azaz nagyon tartalmas, igaz, cseppet sem könnyed hallgatnivaló a The Third Frontier, kezdőknek jó eséllyel megfekszi a gyomrát, ám ne keseredjenek el, hanem edzenek rá sokat, és akkor jó lesz.
Azonban, és ezzel már előre szaladok, innen még sejteni sem lehet, hogy néhány hónappal később micsoda rémlényt fognak a világra szabadítani ezek az eszementek... Viszont minthogy már tudok róla, nem hallgathatom el!