Végre valakik, akik nem szégyellik feláldozni a magas szintű zenei tudást az őrület és a hülyeség oltárán! Persze ettől sem lesz soha sok rajongójuk, csak még a progrock kedvelők nagyja is fejvesztve kerülni fogja őket. Az a néhány barom (például én), akinek véletlenül (vagy balszerencséjére) rááll az agya a káoszra, jó eséllyel meg a progba mélyen beleboruló részletekkel (legyen az fúziós gitárszóló, marimbaprüntyögtetés vagy Canterbury scene-be illő negédes kórusbetét) nem tud majd mit kezdeni. Szóval biztosan nem vagyunk sokan a metszetben, talán ha valaki egyszerre szereti Devin Townsendet, Frank Zappát, a Dillinger Escape Plant, a Beach Boys-t, a Sex Pistols-t és Korda Györgyöt, ráadásul még a borítón látható ínyencségek javát is külön kérés nélkül befalná, annak lehet itt keresnivalója!

Vagy mit tudom én, mert mindez persze hülyeség, mint ahogy a németek egész lemeze is (és külön dicséretes, hogy milyen szép szóra hárították a szerepet, hogy megmutassák a világnak, ők bizony nem modernizálják a ß írásmódját). Metal amúgy nincs benne, csak azért írtam ezeket a neveket, mert az én fejemből ilyeneket lehet könnyűszerrel előrángatni. Amit igyekeztem vele kifejezni, az a végletes eklektika, és a műfaji ezerszínűség, no meg a gátlástalan rombolási, és alpári magamutogatási kedv... És még egyszer, mindemellett briliáns zenészek!