Nem mondom, hogy a pulzáló basszus nem teszi meg a magáét, de főleg fúvósokra, illetve elég kreatív billentyűhasználatra épülő, jazzes-funkos, hol szép, hol csak feelinges-lazulós muzsika ez. Aztán van amikor már-már kortárs klasszikusnak érzem, máskor meg a 70-es évek experimentális ambient-krautrock kísérletei is beugranak. Szóval nem valami könnyen kategorizálható, pláne, hogy olykor - nekem kissé szögletes - elektromos dobalapok is beköszönnek, ez lehet az afro-beat, amit a stílusmeghatározásuknál írtak, bevallom, e tekintetben nem vagyok képben. Mindenesetre a Knight Ridert is eszembe juttatja, ahogy Michael és Kitt mennek a kamion után, meg az ősrégi C-64-es játékokat, ahogy ész nélkül lőjük a szabályos sorokban megállíthatatlanul közelítő gagyiszörnytömegeket. :D

Engem leginkább a bennem furcsa érzéseket ébresztő (magamat is megleptem vele) rézfúvós-harmóniák vettek le a lábamról, de azt gondolom, minden momentumnak megvan a maga értéke.

Aki szereti az érdekfeszítő instrumentális zenéket, amelyekkel mindenféle eleddig ismeretlen területeket bejárhat a képzelet birodalmában, annak igazán tartalmas szórakozást kínál a Jungle by Night!