Mi and l'Au, azaz Mira, a modell Finnországból, és Laurent, a zenész f'Ranciaországból megismerkedtek. Párizsban. Persze, hogy nyomban, menthetetlenül és halálosan egymásba szerettek. Aztán mégis. Úgy döntöttek, hogy elköltöznek a hölgy hazájába, mindenkitől távol, egy házba az erdő mélyén, hogy a továbbiakban teljes mértékben egymás felfedezésének szentelhessék az életüket. No meg némi zenélésnek. Azóta nőtt négy pár szárnyuk. Aki nem hiszi, hallgassa meg a lemezüket! Mira szépen énekel egyébként, cseppet sem gyenge pontja a produkciónak, sőt, igazából az általa énekelt dalokat "kíséri" Laurent minimalista, indie-poposnak nevezhető körítéssel. Vagy lehet, hogy ez így félrevezető, szóval nincs itt semmiféle tucc-ütem, sőt, ritmuskeltő eszközök egyáltalán nem szerepelnek sehol sem. Olykor trip-hopos hidegségű, máskor szomorkás, sanzonba hajló, de mindenképpen maguknak való, bánatos, introvertált számokat írt a duó. Én szeretem az ilyesmit, jólesik hallgatni, de amúgy felvetődik a kérdés, hogyha így érzik magukat ott az erdő mélyén, biztos megtalálták-e, amit kerestek, és ugyan az ötlettől is szégyellem magam, de vajon tényleg elegek egymásnak?

Szerelmi bánatra mindenesetre hatékony vigasztaló a Four Pair of Wings, mert megnyugtató ráébredni, hogy nem csak mi vagyunk reménytelenül lelombozva e föld kerekén...