Klasszikus, illetve rockhegedűs a fickó, aztán billentyűzik is, no meg énekel. Ez itt mindenesetre kérlelhetetlenül egy progrock lemez. Méghozzá nem is egy modern fajta, ami nem csoda, hiszen Darryl már a 60-as évek vége óta aktívzenél. Meghatározó embere volt a Curved Airnek a 70-es évek legelején (akikkel aztán jó párszor újjá alakultak), majd Darryl Way's Wolf néven új zenekart hozott össze, később pedig már tényleg szólóban folytatta. De a 70-es évek végén megfordult a Jethro Tullban (Heavy Horses lemez), illetve a Pierre Moerlen-féle Gongban is, a 90-es években pedig bemutatták egy operáját (The Russian Opera).

Szóval sok mindenbe belekóstolt, és ha nem is minden, de a legtöbbje hallatszik a lemezen. Viszont nem fogom részletesen elemezni, az első észrevételem, hogy Pierre hangja, sőt, a dallamai is emlékeztetnek Geddy Lee-ére, illetve elsősorban a 80-as évek első felének Rush-ára.

Némely dalra el is hinném, hogy a kanadaiak írták, csak a ritmusszekció itt azért kevésbé erőteljes, és hát ugye van benne hegedű.

Néhány instrumentális tétel is helyet kapott, értelemszerűen itt nagyobb a tere a vonós hangszernek, és kevésbé popformátumúak (versszak-refrén) a dalok.

Számomra kissé ugyan mindvégig komfortzónán belül marad a zene, de hát nem egy 20 éves titánról van szó, és ízléses, tartalmas muzsika!