Jó kis kicsit popos, kicsit punkos, kicsit folkos, és eléggé hard máskor meg indie rockos zene ez. A borítón lévő két csaj nem csak a kép kedvéért van ott, hanem ők állnak a banda frontján, méghozzá az ének mellett gitároznak is! A dallamok nekem néhány dalban túl könnyedek, szerencsére ezt…

Talán a vocal jazz a legtalálóbb stílusmeghatározás Lady Linnél. Bár kötve hiszem, hogy bárki is ismerné, aki idetéved, megjegyzem, hogy máskor mintha modernebb szokott volna lenni (igaz, számomra is új az ismeretség). Kétségtelen, hogy egy jó nagy adag soul van a hangjában, de blues-t is érzek…

Ha valaki (például én) az Arcadia videójával kezdi az ismerkedést, akkor nem is sejti, milyen feelinges zene van a Dreamers-en. Szerencsére vagyok olyan alapos, hogy eljuttattam magam a lemezkezdésig, és ott igencsak meglepődtem a David Gilmour jellegű gitározáson, innen pedig már egyenes volt az…

Nekem is van szemem, bizony elég ronda az a fickó itt az amúgy sem szép borítón, viszont kit érdekel, amikor elenyészően kevés zenekar tudja megadni az embernek a radiohead-szerű borzongást, ha a szívemre teszem a kezem, általában csak Thom Yorke-éknak sikerül. Meg most a The Soft Hills-nek... Ha…

Pszichedelikus sztóner az Usából, viszont bárki bármit is gondol ezután, az téved! Merthogy lényegében még nem mondtam el semmit. Hiszen hogyan is lehetne kitalálni, hogy véges-végig (vagy legalábbis majdnem) erőteljes közel-keleti (avagy a cím alapján kis-ázsiai) hatása van a gitártémáknak, és…

Egy osztrák indie rock zenekarhoz van szerencsénk a Vague személyében, az In the Meantime legfőbb erősségét pedig abban látom, hogy nagyon jó számokat tudnak írni a srácok. Igaz, egyáltalán nem hatalmas slágerekre kell gondolni az esetükben, hanem "csak" egy magával ragadó daláradatra. Mintha egy…

Ugyan a hardcore sosem tartozott a kedvelt műfajaim közé, ha elég agresszíven vezetik elő, és nem tart túl sokáig, el tudok lenni vele. Nos, ez a féltucat, darabonként 2-3 perces kíméletlen kirohanás éppen megteszi számomra (a stílusbesorolásnál egyébként megkapta a csapat a chaotic jelzőcskét is).…

New York államból támadó death metal tornádó! Nem állítom, hogy a ma létező legdurvább csapatok közé tartoznának, de azért irgalmatlan pusztítást visznek végbe. Elég modern, azaz steril a megszólalásuk, de egy cseppet sem élettelen, egy pirinyót talán vékony a tökéleteshez képest, de pillanatok…

Szigorúan élő hangszerekkel előadott soul-r&b muzsika ez, nem kicsit retrós hangulatban. Bár a hangzás annyira kristálytiszta, hogy mégiscsak mai lesz tőle az egész, mindenesetre klasszikus rock&roll hangulatok is előfordulnak ezen a maximálisan dalközpontú lemezen. Természetesen a borítón…

Az úr zongorázik, a hölgy pedig marimbán játszik, méghozzá alapvetően klasszikus zenei darabokat, de a záródal például az igen közismert Bittersweet Symphony a The Verve-től. Persze instrumentálisan, jócskán feldúsítva zeneiséggel (bocsánat, én az eredetiben nem sokat találtam, így mindenesetre…

Végre egy igazán jó progrock Japánból (valahogy nemigen szoktak megfogni az onnan érkezők)! Az alap rockhangszerek mellett nagyon sok zongora- és fuvolajáték hallható az instrumentális lemezen. Stílusilag nem nagyon térnek el egymástól az egyes dalok, viszont elég magas színvonalon muzsikálnak…

Eléggé disszonáns black metal Németországból. Ennek ellenére nem passzolnak bele a kortárs, kaotikus trendbe, valahogy jobban fésültek annál. De csak annál, mert egyébként nem egy habkönnyű hallgatnivaló, amit kínálnak. A magam részéről azért nagyon kellemesnek találom, ha a hangulat nem is változik…

A borítóra pillantva meg nem mondanánk, hogy sludge muzsikához készült. Azért ha alaposabban szemügyre vesszük, akkor sejthető némi kellemetlenség... és bizony meg is kapjuk. Nem szokványos lemez a stílusból, elég gyors, igen agresszív és energikus.

Folytatódik az áradat, egy svéd csapat bemutatkozó sludge-stoner EP-je ez. Kitesznek magukért, mert a három dal öszhossza majdnem eléri a félórát. Ezalatt jó kis akusztikus-dallamos részektől a vulkánkitörésszerű zúzásokig terjedő repertoárjuk minden elemén végigvonultatnak bennünket (külön öröm,…

Mint láthatjuk, ül a tűz körül egyedül a lány az erdő mélyén! Egyébként meg kellemes kis singer-songwriter cucc ez, picikét szomorkás, talán olykor keltás is, de erre nem esküszöm meg, és persze, hogy a képen látható (már amennyire) hölgy énekel elég kislányosan. Zeneileg eléggé fel van dúsítva az…

Azért tényleg meglepett, hogy amit eleve gondolok a Deftones pályafutásával kapcsolatban (márpedig gondolok, mert elég fontos zenekar számomra), illetve amit fejben végigfuttattam a friss lemez kapcsán, mielőtt nekilátok az írásnak, nagyjából leírta a Rockstation szerzője (nevezett Rácz Úr) a…

Ez ám az igen. Nem? De! Pszichedelikus krautrockot játszik Nicklas barátunk, ami vajon mit jelent. Az biztos, hogy instrumentális, nem egyszer gépies, vagy mondjuk úgy, táncolható a ritmusa a számoknak, és a zenészek is hajlandóak fölé valami repetitívet játszani. De van belassult, tamolósdobú,…

Na. Jelenleg kábé itt vannak a határaim, legalábbis egy bizonyos irányba. Ez a muzsika ugyanis tartalmaz olyan elemeket (sőtmitöbb, minden dalban bombáznak vele), amik a kortárs mainstream popzene olyan produktumaira asszociáltatnak, amit úgy kerülök, mint az erdőkerülő az erdőt. Viszont az éneklő…

  Rendszerint nem vagyok különösebben oda a neo-prog dolgokért, mert egyrészt a mai napig magukon szokták viselni a 80-as évek dobozba zárt hangzását (hiába, ha akkor alakult ki a stílus), és ugyan ki lehet venni, hogy hangszerileg ott vannak a szeren, azért nemigen dörgölik az orrunk alá. Továbbá…

Elég zajosan játssza a progrockot ez a francia csapat, szóval nem árt hozzá a metalos fül, illetve ha valaki mondjuk a Porcupine Tree legkeményebb dolgait megemésztette, annak nem lesz gondja. Nem véletlenül említem Steven Wilson régóta tetszhalott csapatát, mert a zene hangulata sokszor emlékeztet…