Kirk Windstein-jellegű fába szorult féreg ordítás, nyers sludge-os alapok. Ha csak ennyi volna, hiába hibátlan, már nem is említeném őket. Azonban a nagyon szép, választékosan hangszerelt, igazán zenei, post-rockos részek markáns jelenléte mellett nem tudok elmenni. Arról nem beszélve, hogy az…

Az előző, második lemezüknél figyeltem fel erre a post-rock csapatra, és az nem volt rossz. Nem mondom, hogy azóta is epedve vártam, hogy mikor csinálnak új lemezt, de amikor rátaláltam erre, érdekelt a dolog. Mellesleg a már említett Red Forest óta ez az első kiadványuk, így még csak le sem…

Bár nem igaz, hogy semmi sem az, aminek látszik, az Airnek köze sincs ahhoz, amit a borító vagy a cím alapján várnánk. Sőt, igazán semmihez sincs, amit valaha hallottam. Azaz van több mindenhez is, csak ezt a fajta kombinációt még nem csíptem el sehol. Ahhoz képest, hogy szintipopos nyápicságú,…

Ezt a lemezt nagyon vártam, de még annál is kevésbé kaptam tőle azt, amit szerettem volna. És bizony a mai napig sem sikerült igazán zöld ágra vergődnünk, pedig a Long Distance Calling előző igazi, The Flood Inside albumát majdhogynem imádtam. Őrületes plusz örömként ért, amikor kiderült, hogy az…

Instrumentális post-rock, ha nem is virtuózok, de legalább nem ímmel-ámmal bazseválnak a hangszereken. A lágy, kellemes részek vannak többségben, és van mélységük, tartalmuk, szépségük, amikor meg jönnek a műfajban elengedhetetlen dinamikai csúcspontok, amellett, hogy jön velük az ilyenkor várt, de…

Nem kell sokáig Hegyeznem a fülem, hogy halljam, milyen jó kis zene ez. Instrumentális post-rock, méghozzá sokszor sludge-ig besúlyosodva, mégis játékosan. Változatos, hangulatos, fantáziadús, lehet vele utazni, a hangzás is kiváló, pedig magyar (de gonosz vagyok, és nincs is igazam, viszont…

Ringatósan lágy kellemes post-rock, ha valaki épp ilyenre vágyik. Nem terhelnek bennünket énekkel sem, nem is kell, elég jól zenélnek ahhoz, hogy így is elégedettek lehessünk. Ügyesen komponálnak, bár azért nem egy odafigyelős zene, elalváshoz viszont kiváló.

Több, mint elég jó svéd alter csapat, könnyed, lebegős, szárnyalós, szomorkás zenével. Nem tudom, hogy egy ember énekel-e csak, mindenesetre kifejezetten jó a hangja, főleg, amikor rekedtesen használja. Aztán a direktebb dalok mellé vannak hosszabban kibontott, nyolc-kilenc perces tételek is, és…

Erre az újdonsült, bár nem előzmények nélküli izlandi csapatra, mely a szintén reményteljes Svartidauðival is mutat némi átfedést, a legegyszerűbb azt mondani, hogy kortárs extrém metalt játszik. Viszont nem túl sokat mondó, így kénytelen vagyok árnyalni a képet. Hangzásában a manapság egész komoly…

Ha sírtunk Portugáliáért, amikor CR lesérült az EB-döntőben az Ava Inferi feloszlásakor, akkor most itt az ideje az örömkönnyeknek egy új nőiénekeses doom csapatból kifolyólag. Trip-hop, post-metal, delejezően délies atmoszféra és éjmélyi vérfagyasztás. Ráadásul az anyanyelvén énekel a…

Nem is tudom, miért írom ezt meg. Illetve de. Állatira zavar, amikor egy lemezről / zenekarról csupa jót mondanak olyanok, akiknek, mondjuk azt, adok a véleményére, mellettem pedig elmegy, amit hallok. Merthogy pont ez a helyzet a Marinerrel, meg úgy általában a Cult of Lunával is. Annak ellenére,…

Kiváló sludge-os, poszt-metálos ultraextrém őrület. Általában nem bírom hosszú távon a torokmetszett üvöltést, de ide szinte kívánja az ember. Olyanok is eszembe jutnak mint a Lord Mantis, a Primitive Man, vagy a megboldogult Coffinworm és Indian. Csupa csudacsapat. Csak az jöjjön Eleanóra, aki…

Egyetlen, több mint húsz perces dallal kedveskedik a Coffinfish, és mit mondjak, mintha egy kiadatlan Neurosis dalt hallgatnék. Szóval lehetne egy picit több az egyéniség, de a minőség tagadhatatlan, nem merül ki a dolog egy téma vég nélküli ismételgetésében, és vannak olyan momentumok, amelyek nem…

Mindig tudtam, hogy elég jó a pozvakowski., ráadásul az év során már egyszer rácsodálkoztam, hogy - szerény ismereteim alapján - mennyire megújultak. És aztán szépen el is feledkeztem erről a jó kis betonba dagasztó poszt-metal zenéről. Most meg év végére előkerült, és milyen jól tette, simán benne…

Nehéz eldönteni, hogy öröm-e vagy sem a minden bokorból előugró monumentális sludge bandák száma, de tagadhatatlan, hogy pl. ez is fantasztikus, ill. az volna, ha nem volna sok hasonló. Önmagában mindenesetre fület gyönyörködtető, lelket kisimító hallgatnivaló, úgyhogy jobb híján vigadjunk sírva!

Szépséges poszt-black, vagy ocsmány poszt-rock, hozzáállás kérdése. Mindenesetre megérdemelné az alaposabb hallgatást - még ha tőlem nem is kapja meg -, mert olyan szép fúvós témák vannak benne, meg amúgy is nagyon érzik ezt a hibrid műfajt, amelyben alkotnak. Inkább ez szóljon, mint az új…

Több mint kellemes, rövidke instru prog-space-post-stoner rock a nagyobbacska Brazíliából. Ha tehetném, egy új nagylemezt is meghallgatnék, egyelőre viszont nincs. Ám ha valaki nagyon akarja (én nem), az talál hat évvel ezelőttről anyagot.

Ez itt egy új, Sydney-béli progresszív rock / metal csapat debütje. A zenéjük, amikor "lágy", leginkább post-rockos, amikor "kemény", akkor pedig djentes-matekos, azonban kizárólag a lassú fajtából. Az ének pedig az alternative - post-prog bandák világát idézi, és ha annyira nem is eredeti vagy…

Újabb stoneres gyöngyszemet fújt hozzám a szél! Juhéj! De most tényleg, jöjjön ide valaki, és mondja azt, hogy ez nem állati jó!        Na ugye! (volt időhely) Amúgy instrumentális muzsikát játszik a Scriptures, és a stoner csak egy az elemek közül, tán nem is a legdominánsabb, van itt hatalmas…

Néha a magyarok is megmutatják, hogy hogyan kell minőségi, progosnak is nevezhető, ocsmányzenét játszani. Sludge-os ez, meg core-os, ha akarom post- vagy netalán death metalos, meg azért igen sötét tónusok is elő-elő tünedeznek. Szóval jó kis amalgámzene ez, amint az sokfelé szokásos, és nemigen…