Nem is tudom, miért írom ezt meg. Illetve de. Állatira zavar, amikor egy lemezről / zenekarról csupa jót mondanak olyanok, akiknek, mondjuk azt, adok a véleményére, mellettem pedig elmegy, amit hallok. Merthogy pont ez a helyzet a Marinerrel, meg úgy általában a Cult of Lunával is. Annak ellenére, hogy a Neurosis-t, Isis-t, sőt a Callistót is kifejezetten szeretem, itt nem hallom az isteni szikrát, és Julie Christmas ráadásul nálam inkább elvesz az összképből, sem a hangja, sem a dallamai nem tetszenek.

Persze nem hallgathatatlan, ha nem volna annyi más, ami izgalmasabbnak tűnik, bizonyára ellennék vele, mert az világos, hogy nem egydimenziós a cucc. Szóval a stílust ismerők, vagy azzal barátkozni akarók próbálkozzanak csak bátran. Nálam is lehet, hogy majd valamikor beüt, akár évek múlva, ha előkerül. Aztán majd szokás szerint fogom a fejem, hogy hát hogyhogy eddig nem. Most megmondom, hát így. Azért is írtam ezt meg, izgi lesz visszaolvasni...

Kiegészítés: igen, már kezd alakulni. Nem érzem még, hogy tényleg annyira zseniális volna, ha konkrétan figyelem a gitártémákat (fülhallgatóval pl. nem tudom kikerülni), sokszor egész butának tűnnek. Ám ha tudok csak az összhatásra koncentrálni, már eléggé elkap, illetve Julie Christmas tevékenységével több mint megbékéltem. Igaz, nulla szenvedéllyel, mindenféle szépséget mellőzve, jéghidegen énekel, ám részben pont ezért, illetve a popos jellegű, mégis aberrált dallamainak köszönhetően, egészen fura, és valahol lenyűgöző hatást vált ki, ahogy együtt mozog a zenével. Vagy valami ilyesmi. A végén még oda leszek a Marinerért. De nem most.

De most már igen. Mea culpa.