Először el akartam hessegetni magamtól ezt a soulos pop albumot, mert annyira 80-as évek retró, én meg annyira nem kedvelem azt a dobozba zárt, illetve keményebben megfogalmazva, kocka-megközelítést a puffogó dobjaival meg minden egyebével. De mielőtt gyorsan az emlékét is kisöpörtem volna magamból…

Az indie rock istennője visszatért! Méghozzá bármily meglepő legyen is, több mint öt év után, ennyi telt el ugyanis karrierje legutóbbi, és talán legmagasabb csúcspontja, a Let England Shake megjelenése óta. Az egy akkora remekmű volt, hogy még a b-oldalas daloktól is remegett az ember gyomra, és az…

Jó kis melankolikus zenét játszó amerikai indie-folk zenekar ez, az énekesnő egyszerre szívbemarkoló és éteri hangja alá pasztelszínekkel fest finom kamararockosakat a cimborája. Feldobódni nem igen lehet tőle, olyasmi, mint amikor borult időben, 15 fokban kimegyünk a strandra, hogy hátha mégiscsak…

Izlandi indie-folk a lányok zenéje. És a várakozással ellentétben nem, egyáltalán nem björkös. Hanem inkább jazzes-retrós (úgy jó 50 évet kell visszaugranunk a popzenében), másrészt meg minimalista kortárs elektronikus, vagy épp egyszálgitáros alapokra épülő - mint a borító is sugallja, meg a…

A Candlebox, ha nem is volt benne Seattle nagy négyesében (mert ugye nem volt), egy kifejezetten jó, és sikeres grunge zenekar volt a 90-es években, három nagylemezzel a háta mögött, aztán eltűnt a színről. Azonban Kevin Martin énekesnek nemcsak a hangja, hanem a dalszerzői stílusa is adott, így…

Egy angol-izraeli folkos indie singer-songwriter ez. Illetve mintha félbe volna vágva, de ezt nem feltétlenül hiszem el neki. Mindenesetre jóféle, könnyed, akusztikus dalokat ír, lájtrokkos hangszereléssel, amelyek csak úgy hallgattatják magukat, meg egymást, szépen sorjában. Egy pillanatra nem…

Az October Tide ugye egy death-doom csapat, ahol azok a Norrman tesók játszanak, akik néhány éve igen kurtán-furcsán távoztak a Katatoniából. Illetve van még itt egy új dobos, meg az előző lemeznél csatlakozott hörgőember és másik gitáros. Jó. Viszont a zenéjük nem feltétlenül szokta hozni azt a…

Két pánkoskodó picsula próbálja leuralni a játszóteret (ld. lejjebb a Hey Sweet videóját), az egyik, jelenleg hupivörös hajzatú, egy Kurt Cobain tipusú, még pattanásos öngyilkosjelölt, a ducus barátnője - ő meg most épp szőke - pedig elég drabál ahhoz, hogy ne kelljen a környéken csatangoló,…

Nem is olyan rég (de soksoksok cikkel ezelőtt) írtam egész jókat a felvezető EP-ről, és olyan sok minden az albumra sem változott. Illetve elkészült egy újabb klip (ld. lent), itt van kb. 10 új dal, és a Termination Redux sem az EP-n szereplő formájában csücsül közöttük. No meg a múltkori panaszomat…

Nagyon mai, és kiváló (a zseniálist még nem merem írni) progresszív rockzenekarral van dolgunk, ha épp a Messengerrel foglalkozunk. Bizony ők már készség szinten a magukévá tették a Porcupine Tree munkásságát, illetve beolvasztották az amúgy is izgalmas, színes, változatos formákba zenét öntő…

Többnyire minimál-ambient alapokra énekli Susanna a szomorkás kis dalait. Ha elárulom, hogy norvég, és ettől valaki asszociál valamire, akkor alighanem helyben van. Szóval "tipikus" északi énekesnő, akinek elég jó, szép, és természetszerűleg kicsit björkös a hangja, a dallamai csakúgy. És végül is…

Érdekes ez a finn csajszi, mert könnyednek tűnő, mégsem azonnal ható (túlontúl fülbemászó), de csakcsak igényes electro-indie popot nyomat. Azaz az émelygés egy pillanatra sem kerít hatalmába, jó, hát nem is akar vidám lenni, de nem érzem szomorúnak sem. Meg nézzük meg a klipet (lejjebb), ugye, hogy…

Jó kis kicsit popos, kicsit punkos, kicsit folkos, és eléggé hard máskor meg indie rockos zene ez. A borítón lévő két csaj nem csak a kép kedvéért van ott, hanem ők állnak a banda frontján, méghozzá az ének mellett gitároznak is! A dallamok nekem néhány dalban túl könnyedek, szerencsére ezt…

Talán a vocal jazz a legtalálóbb stílusmeghatározás Lady Linnél. Bár kötve hiszem, hogy bárki is ismerné, aki idetéved, megjegyzem, hogy máskor mintha modernebb szokott volna lenni (igaz, számomra is új az ismeretség). Kétségtelen, hogy egy jó nagy adag soul van a hangjában, de blues-t is érzek…

Ha valaki (például én) az Arcadia videójával kezdi az ismerkedést, akkor nem is sejti, milyen feelinges zene van a Dreamers-en. Szerencsére vagyok olyan alapos, hogy eljuttattam magam a lemezkezdésig, és ott igencsak meglepődtem a David Gilmour jellegű gitározáson, innen pedig már egyenes volt az…

Nekem is van szemem, bizony elég ronda az a fickó itt az amúgy sem szép borítón, viszont kit érdekel, amikor elenyészően kevés zenekar tudja megadni az embernek a radiohead-szerű borzongást, ha a szívemre teszem a kezem, általában csak Thom Yorke-éknak sikerül. Meg most a The Soft Hills-nek... Ha…

Egy osztrák indie rock zenekarhoz van szerencsénk a Vague személyében, az In the Meantime legfőbb erősségét pedig abban látom, hogy nagyon jó számokat tudnak írni a srácok. Igaz, egyáltalán nem hatalmas slágerekre kell gondolni az esetükben, hanem "csak" egy magával ragadó daláradatra. Mintha egy…

New York államból támadó death metal tornádó! Nem állítom, hogy a ma létező legdurvább csapatok közé tartoznának, de azért irgalmatlan pusztítást visznek végbe. Elég modern, azaz steril a megszólalásuk, de egy cseppet sem élettelen, egy pirinyót talán vékony a tökéleteshez képest, de pillanatok…

Szigorúan élő hangszerekkel előadott soul-r&b muzsika ez, nem kicsit retrós hangulatban. Bár a hangzás annyira kristálytiszta, hogy mégiscsak mai lesz tőle az egész, mindenesetre klasszikus rock&roll hangulatok is előfordulnak ezen a maximálisan dalközpontú lemezen. Természetesen a borítón…

Eléggé disszonáns black metal Németországból. Ennek ellenére nem passzolnak bele a kortárs, kaotikus trendbe, valahogy jobban fésültek annál. De csak annál, mert egyébként nem egy habkönnyű hallgatnivaló, amit kínálnak. A magam részéről azért nagyon kellemesnek találom, ha a hangulat nem is változik…