Az igencsak súlyos black-doom zenét játszó Rorcal már évek óta a figyelemre méltó zenekarok sorát gyarapítja. Viszont mivel rengeteg ilyen van, hirtelenjében nem sokra tudok visszaemlékezni velük kapcsolatban, mint hogy jó ideje a látóteremben vannak, elég jók, és volt egy Világvége című lemezük is…
Valaha régen Ausztráliában volt egy extrém metal csapat, a Disembowelment, és valahol a death és doom zene határmezsgyéjén tanyázott. Akkor, amikor még nem alakultak ki, és pláne nem csontosodtak meg a később death-doomnak, ill. funeral doomnak nevezett stílusok. Nyersebben is játszott ez a zenekar,…
Velük még a múlt évtized második felében, pályafutásuk elején „összefutottam”, és annyit szűrtem le, hogy a Tenhi (jó pár libabőrös kortárs folk dalt összehozó finn csapat) első lemezének címét választották „névül”, meg hasonlítanak is rájuk. Olyannyira, hogy orosz / ukrán létükre finnül énekelnek,…
Amióta megjelent a színen ez a blacket a death metallal disszonáns, kaotikus köntösben összemosó, sokszor lo-fi hangzású irányzat, úgy érzem, hogy az extrém metal elérte azt, amiért annak idején elindult, és megtalálta őseredeti, idealisztikus formáját. Persze tényleges zeneszerető révén nem bánom,…
Nem vagyok Sarkeileg nagyon képben, mert nem áll hozzám közel az a világ (nyers, thrashes black metal), amit képviselnek. De különösebb bajom sincs vele, így több lemezükbe is belehallgattam már. Azonban most volt először olyan, hogy igényem lett végig is menni rajta. Ezt szívesen magyarázom azzal,…
Érdekes ez a metal színtér, azon belül is az, hogy egy-egy már nagyobb nevet szerzett csapathoz hogyan állnak a recenziókban. Mindenki egyből írta, hogy mennyire ilyen-olyan fantasztikus az új Enslaved, mert megint mennyire eszméletlenül progresszívek, és egyébként csak hat dal van, de azok viszont…