Az igencsak súlyos black-doom zenét játszó Rorcal már évek óta a figyelemre méltó zenekarok sorát gyarapítja. Viszont mivel rengeteg ilyen van, hirtelenjében nem sokra tudok visszaemlékezni velük kapcsolatban, mint hogy jó ideje a látóteremben vannak, elég jók, és volt egy Világvége című lemezük is (tán a legutóbbi). Pedig nem magyarok. És még csak nem is görögök, de ez nem akadályozza őket abban, hogy most meg eredeti görög alakban szerepeltessék a dalcímeket. Amelyek valójában egy összefüggő történet egyes szereplői.

Elvileg, aki járt iskolába, és picit oda is figyelt irodalomórán, annak valamelyest ismerős kéne, hogy legyen Kreón és bagázsának története, nekünk pl. az Antigoné volt kötelező olvasmány. Nos, anélkül, hogy részletezném, a négy dal egy-egy komolyabb fejezet a történetből (ennek megfelelően mind tíz perc fölötti terjedelmű), és természetesen mindegyikben meghal valaki. Az imént említett drámát a második szám idézi meg, mint a cím is mutatja azoknak, akik el tudnak bíbelődni a görög ábécével. A zenéről csak nagy vonalakban annyit, hogy érezhetően igyekszik lekövetni az események folyását, és a drámai cselekményhez drámai zene is dukál. Azaz a blackes tónusú részek mintha túlsúlyban volnának, de ilyenkor is nagyon mai, post-metalos, sludge-os értelmezésben.

Mai szemmel visszatekintve a görög drámák világára, az embernek elég viszolyogtató érzései támadnak az akkori „szigorú erkölcsök” tekintetében, és alighanem kevéssé érzékeljük bennük az eszményi emelkedettséget. És így bizony nagyon is megfelelőnek tűnik ez a fajta pokolian extrém zenei interpretáció. Megérdemelné a csapat - különösen a mostani album kapcsán - az alaposabb utánajárást, a történetben elmélyedést, sajnos azonban – magammal megállapodva – mostanában nagyon sebtében írok csak a lemezekről, miután hatalmas elmaradásban vagyok ahhoz képest, amit a blogon látni szeretnék. Ettől még a mindenféle fogósságtól mentes, kifejezetten kellemetlen és szélsőséges, ám minőségi hallgatnivalókat kedvelőknek erősen ajánlott zenemű!