Ez a nő az Arcade Fire hegedűse volt (mondjuk jelenleg is velük turnézik, a legutóbbi lemezükön is szerepel, de elvileg már csak külsősként), mígnem szólókarrierbe kezdett. Ez már a harmadik megnyilvánulása, és mindegyik bőven megéri a figyelmet.

A norvég Immortal exfőnöke (furcsa ezt így leírni, pláne, hogy a banda elvileg még létezik) a saját neve alatt próbálkozik ezúttal,

Akárhogy is, ez az utolsó lemez, ami Scott Weiland halála előtt megjelent

Meg voltam győződve róla, hogy ez úgy, ahogy van, szar lesz. Ugye lelécelt az évtizedes énekes-harcostárs, akinek volt ez-az a fegyvertárában. Helyette pedig Mr. Jeff Waters maga állt neki intézni a dolgokat a mikrofonnál, márpedig a korábbi ilyen próbálkozásaival én bizony nem vagyok kibékülve.…

Ha valakinek mindennél fontosabb a vezető pozíció, annak a végletekig fokozott ocsmányságokban fuldoklás sem lesz elég egy idő után, és akkor kell valami plusz, mondjuk, hogy emellett legyen a produktum idegesítő is.

Van ebben így buli. Hogy ez mit jelent, ahhoz egy kis bemutatás:

Na, ők aztán egy igazi 21. századi csapat, mindenféle korábban összeférhetetlennek gondolt stílus ötvöződik a zenéjükben a szinti-poptól a prog-art rockon át az electron keresztül a björkös avantgarde elemekig.

Talán az előző, szintén kiváló, 2012-es The Light the Dead Sea egy picit elsikkadt, és ez indokolja a Depeche Mode énekes névbeli kihangsúlyozását. Végül is mindegy, a „csapat” halad tovább a megkezdett úton, azaz

A 2013 talán legizgalmasabb és legegyénibb extrém zenei projektjét produkáló négyes szerencsére nem adta fel a közös zajongás örömét,

"Fátylat boríts rá, gyomlepel! Folyondár, sződd kanyarogva át! Arcát, hangját feledjük el és érintését és szagát:   Oltárkövön sötét hamunyom: a fehér zápor mossa le. Őz-ünő kölykez a parlagon, nem háborítják már sose. Mállás az ajtótlan falon, nem lakja többé senki se."