Ez a Scene of Action megintcsak egy progresszív-alternatívnak kikiáltott csapat, és itt már a műfajjal sincs mit vitatkozni, igaz, energikusabb, zúzósabb részektől ők sem riadnak vissza. Azért vicces, hogy akárcsak az iménti Black Peaks-nél, itt is a Muse-pacsirta jut eszembe az énekes hallatán, illetve Thom Yorke a Radioheadből (ugye a két fazon hangszíne eleve nem áll túl távol egymástól). Minőségileg sem különösebben marad el mögöttük, sőt, sok macska kijön az utca közepére, ha nyitott ablaknál hallgatom, akkora nyávogásokat ereszt el a csávó. De vannak a rádiófejesebb, befordulósabb, sőt, electrósabb elemek is, szóval véletlenül sem egysíkú hangulatilag, pláne, hogy zeneileg egész experimentális cuccok is előfordulnak. A hangzás ugyan kicsit tompa, a gitár sem hasít igazán, de azért arányos, és mindent hallani, meg a fül is rááll hamar.

Szóval az ilyenféléket kedvelők jól teszik, ha hozzájuttatják magukat a Hope-hoz, pláne, hogy a Muse primitív rádiós banda hozzájuk képest, Radiohead pedig mikor volt utoljára...

Érdekes, hogy év elején már kijött egy teljes értékű lemezük Home címmel, hasonló stílusban, és tavaly is volt egy Hype című album. Tehát igencsak kreatív korszakukat élik, eltekintve a lemezek elnevezésével, mert azzal, mint látható, legfeljebb egy betűt hajlandóak variálni!