Ez ilyen hörgős death-doom zene,

márpedig ennak a műfajnak – bár eleinte rengeteg lehetőség látszott benne – elég hamar kialakultak a kliséi, és így egy a stílusban mozgó zenekar vagy szépség és a szörnyeteget játszik (ami a "klasszikusok" óta sajnos csak szökőévente sül el jól), vagy ha nem, akkor is – ritka kivételtől eltekintve – átlagos, előre kiszámítható dolgokat szokott felsorakoztatni az albumán. Van, hogy azért rosszat nehéz mondani a dologról, de attól még én személy szerint borzalmasan elunom (ennek iskolapéldája a stílusban elég jó nevet szerzett, dán Saturnus csapata). Valószínűleg ez – számomra – nem egy olyan stílus, amit simán elvisz a melankolikus hangulata, kell nekem, hogy történjen valami, legyenek jellegzetes részek. Persze pont az utóbbi években – azon túl, hogy akadt néhány olyan üdítő kivétel is, amitől nemcsak a padlón csattant az állkapcsom, de a fogaim is szanaszét gurultak (ld. Wormed, Ataraxie) – mintha lenne egy-két ifjabb próbálkozó, akik annyira ízesen és – amennyire lehet – gazdagon, no meg falbontó megszólalással játsszák ezt a zenét, hogy mégiscsak jólesik hallgatni.

Viszont a MCT-ék régi (são paulo-i) motorosok, és elég kopottas is a hangzásuk, szóval ők nem esnek ebbe a kategóriába. Aztán eget verő ötleteik sincsenek, mégis igazán kellemes. Ha nem is kiugróak a témák, tisztességgel és ízléssel meg vannak írva, nem szögletes, nem repetitív, meg az egész olyan, hogy az embernek egyszerűen rááll a füle. Refrének sehol, csak jönnek egymás után a Gothic korszakos Paradise Lostot, vagy az első két Theatre of Tragedyt (te jó szagú Úrjézus, ők is léteztek valaha!) idéző, és tegyük hozzá, azok akkori teljesítményét jócskán felülmúló, kevésbé nyers, sokszor egész költői témáik. Ezt szeretik, ezt akarják, ezt csinálják, jól csinálják, kell ennél több? (Csak azok olvassák, akiknek kell: a műfajbeli sztenderdekhez képest elég rövid, öt perc körüli dalok vannak, témákkal és tartalommal bőven megtöltve, ez pedig garantálja, hogy ne unjuk el az adott dalt. És – a hasonló, kimért tempók ellenére – sem  érezzük soha, hogy a következő szám ugyanaz mint az előző, továbbá mindössze 40 perc az egész, így ha minimális vonzalmunk van az efféle zenék iránt, garantált, hogy kényszerű fejenállás nélkül a végére érünk.)

Sajnos streamelhető teljes lemezt nem találtam, de itt egy dal azért:

Meg még egy máshonnan: