Év végi összegzéskor általában ezt is áttekintik egyes orgánumok, én most egy rövid posztban ezzel kezdem a cikksorozatomat, hiába, ez a legegyszerűbb bizonyos szempontból.

Lehet, hogy kifelejtek dolgokat, az is lehet, hogy később toldozom-foldozom majd a bejegyzést.

Kezdem a tavaly végül meg nem jelent Deftones lemezzel, mert legutóbb annyira jót csináltak, és igazából minden egyes albumuk gyöngyszem (és egyszer még az Eros-t is szívesen hallanám).

Aztán a Madder Mortem ugyan égre-földre esküdözött, hogy 6 év után kijön végre a 6-ik lemez, aztán megint nagyon elhallgattak. Egy pirinyót ugyan bele lehet hallgatni 3 dalba, ezért hihető, hogy tényleg kész, de az alapján még semmit sem tudtam megállapítani (azon túl, hogy alighanem maradtak a zseniális Eight Ways irányvonalánál).

Még mindig nem volt szerencsém az új Borknagarhoz sem, bár minden bizonnyal csak napok kérdése. Annyira nem számítok nagy durranásra tőlük (ez van, sajnos), de örülnék, ha meglepnének!

Az Anathemában valószínűleg én sosem tudok csalódni (legfeljebb idő kell hozzá, hogy beérjen a mindenkori aktuális anyaguk), a múltkori, megosztó Distant Satellites nálam irtóra betalált, és imponált, hogy hátraarc helyett pedzegették az elektronikus vonal további erősödését, ami - sokakkal ellentétben - úgy érzem, segítheti a további kreatív kibontakozásukat. A kérdés csak annyi, hogy idén lesz-e lemez, mert egyelőre nem tudok semmit ez ügyben. Viszont mostanában eléggé ráálltak a kétévenkénti albummegjelentetésre, így nem alaptalan a feltételezés.

A Soundgarden - ha jól tudom - kifejezetten tervezi a 2016-os lemezkiadást, és én meg kifejezetten kíváncsi vagyok rá! A visszatérő lemez egészen bejött (főleg az első fele), reménykedem egy kis rendszerfrissítésben azért, de azzal is ki leszek békülve, ha csak úgy nekidurálják magukat, és lesz belőle egy jó kis örömzenélés.

A Voivod mellett sem tudok szó nélkül elmenni: azzal, hogy szegény Piggy-t pótolták, számomra (és gondolom nem vagyok egyedül) sokkal-sokkal érdekfeszítőbb lett, amit művelnek, mint a Snake-es összeborulás óta bármikor. Bizony, én összetettségpárti vagyok! Ja, és EP, aztán LP, különbet nem is álmodhatnék...

A jó öreg (nem is az) Ihsahnban nem bízom 100%-ig, de azért még van nálam kreditje bőven. Ha az Emperor munkáitól el is tekintek (pedig vele kapcsolatban lehetetlen), és csak a szólópályáját nézem, akkor is hihetetlen erős anyagok vannak a háta mögött. Viszont az utóbbi időben érzek némi szürkülést, de lehet, hogy csak fel kéne gyújtanom a villanyt. Szóval érdekel az Arktis, na!

Akkor már jöjjön a kanadai cimborája, Devin Townsend, aki nagy dobásra készül (mint mindig) a projectjével, ami bizonyosan csak jót jelenthet. Hiszen a dupladinamit Z2-et mégha eleinte nem is vettem kellően komolyan, mára az egyik (ha nem a) legérettebb munkájának tartom, és nem hiszem, hogy idén lejjebb adná!

A Fates Warning meg egyszerűen sosem tud hibázni (csak némelyik művükhöz én voltam fiatal - egy darabig), sőt, Jim Matheos amihez hozzányúl, az arannyá válik. Ray Aldernek, meg mint az közismert, a torka készült a legnemesebb fémből, és mostanában ezek mellé még igen súlyos is a megszólalásuk. Bőszen várom, hogy mivel rukkolnak elő!

Szerintem a death metal trónján a Gorguts csücsül a Colored Sands megjelenése óta, most pedig egy egydalos szörnyeteget szándékoznak rászabadítani a nagyérdeműre, úgyhogy folyamatosan edzem magam a sokkra.

Jé, ez épp 10, nem volt direkt, de ha őszinte akarok lenni, mindössze ennyi az, amire nagyon-nagyon, és már sejteni is lehet az érkezését. Amúgy bizonyára csőstül jönnek majd az izgalmas muzsikák!

Nem, 11, most ugrott be PJ Harvey készülő anyaga, amiből már néhány kiszivárgott hang földhözvert! Tehát az is...

Ez a bejegyzés nem akart többről szólni, úgyhogy berekesztem, aztán hamarosan megkezdem az elmúlt év zenei értékelését.