Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Music Over My Head

Isole: The Calm Hunter kritika (ismertető)

2014, Cyclone Empire

2014. december 14. - herma

Hatodik albumához érkezett a svéd doom zenekar, és idejét érezték, hogy némileg módosítsanak az irányon. Elszaporodtak a gyorsabb, zakatolós részek, majdnem minden dalban akadnak, és sokszor az énekdallamok is heavy metal közelibbek. DE azért olyan lényeges változás nincs, a gitártémák javarészt most is az eddig megszokott forrásból táplálkoznak, azaz az elég sötét doom bandák neve merülhet fel: Candlemass, Funeral, meg olykor death/doom csapatok is.

A két énekes nagyívű dallamai megmaradtak, sőt, többnyire túlságosan ismerősnek hatnak. Én be is tudom a gyorsulást annak, hogy ők is érezték a változtatás szükségességét. Más kérdés, hogy szerintem inkább kreatívabbnak kellett volna lenni, mintsem mással próbálkozni, de tényleg nem az én tisztem ilyesmibe belepofázni. Mert rossz azért korántsem lett. Az utóbbi lemezeiken egyre több hörgés is előfordult. Ez a tendencia maradt mostanra, sőt már hörgés-ének felelgetés is nem egyszer  (kétszer :)) előfordul.

A Perdition c. tételt külön kiemelném, egyértelműen a legkülönlegesebb darab a lemezen. Az első felében olyan mélységes-szépséges vallásos áhitatot idéző-igéző énektémákra bukkanunk, amikért régebben is igazán szerettem őket. Majd a második részében még blastbeat is hallható, amire tőlük pont nem számítottam (azért csak emiatt nem érdemes próbálkozni, annyira nem nagy durranás). De más dalokra is igaz, hogy ahogy egyre többet hallgatja az ember, újabb és újabb jónak tűnő témára figyel fel, amelyek fölött eleinte elsiklott. Nem egyszer adtak már ki átlag feletti lemezt, úgyhogy lehet, hogy idővel ez is kibontakozik.

Aki eddig figyelemmel kísérte, most se tévessze szem elől őket. Ha furcsának tűnik a változás, érdemes több esélyt adni neki, mert bőven vannak benne értékek. Aki pedig még nem hallott róluk, az próbálkozhat ezzel is, de ha igazán el akar mélyedni a legjobban sikerült pillanataikban, akkor a Throne of Voidot (a legsötétebb), a Bliss of Solitude-ot (a legszebb) vagy a Silent Ruins-t (a kedvencem) ajánlom.

 

Ha azt gondolnád, hogy ennél részletesebb is lehetne egy lemezismertető, kérlek kattints ide!

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr116981107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása