Ah, nem is várok tovább, legyen itt rögtön az előző után! Szóval a másik sludge-csúcsteljesítmény egy brit csapathoz fűződik, és míg a lengyelek is bezsebeltek néhány dicsérő kritikát, Boss Keloidékat egyöntetűen ajnározza a nemzetközi sajtó. Szerencsére abszolút megérdemelten, mert ugyan első blikkre nem kaptam el a fonalat, hogy mitől is annyira különlegesek, elég hamar leesett a tantusz, hogy ez bizony az a fajta zene, ami annyira magához láncolja az embert, hogy folyton ezt akarja hallgatni (még ha nem is teszek így), és nem tud betelni vele! Amúgy ez is egy dallamosabb sludge zenekar, csak náluk akad egy (két) jó adag southern hatás is. Méghozzá ez elsősorban az énekes kiváló rekesztéseiben nyilvánul meg, és ha most a Phil Anselmo - Kyle Thomas vonal rajongói a szívükhöz kapnak, akkor jól teszik!

Persze korántsem egydimenziós a cucc vokálilag, vannak doomos dallamok, több szólamú, hajlítgatós témák, satöbbi. Zeneileg pedig méginkább szerteágazó a cucc, tele van váltásokkal, de senki se gondoljon hebehurgya összevisszaságra! Az "elvárható" fantasztikus, egyszerre szívbe és agyba égő doomos zakatolások mellett helye van a teljes lelki nyugalommal progresszívnek is nevezhető témák tömkelegének is!

Nem lennék meglepve, ha sok underground metalrajongónál ez lenne majd az év lemeze, mert úgy tűnik, kivételesen a megfelelő hírverést is megkapja (persze nálunk ez kérdéses), "objektíve" is eszméletlen jó (mindenféle minőségi-esztétikai kritériumnak megfelel), és kegyetlenül rá is lehet kattanni!