Ők egy '79-ben (igen, múlt század) alakult post-punk csapat, és nem tudom, mennyire kell szégyellnem magam, hogy még a nevüket sem hallottam soha korábban. Mindenesetre ez a tizennegyedik albumuk, az elmúlt évtizedek során nagyjából folyamatosan alkottak. A fentiek fényében ugyan nem tudom a régebbi munkákhoz hasonlítani ezt az újat, mindenesetre elég lágy az itt hallható muzsika. Meglehet, hogy korábban harciasabbak voltak, de öregesnek azért ezt  sem nevezném. Viszont feelingesnek annál inkább!

Olyan delejes, dekadens aurája van a zenének a billentyűsöknek, meg a zengetve pengetett gitároknak köszönhetően, hogy az ember menten olvadozni kezd. Erre a mágikus hatásra csak rájátszik a nyúlós-ragadós, borzongató baritonnal bűvölő ének, a kettő együtt egyszerűen ellenállhatatlan. Nincs más út, muszáj a végzetünkbe rohannunk! Mondjuk kezdetnek vegyünk magunk elé egy üveg abszintot, aztán majd meglátjuk…