Sister Sparrow koncertlemezt készített mocskos madaraival (hat kandúrmadárról van szó). Most találkozom velük először, de alkalmasint nem utoljára, mert úgy érzem, mintha Janis Joplin éledt volna újra ebben a fiatal, irgalmatlanul impulzív és tagadhatatlanul tehetséges hölgyben (nem művész nevén Arleigh Kincheloe).

Persze még véletlenül sem kell epigonnak gondolni, ezer különböző színben interpretálja a mondandóját, csak benne van az a féktelenül rekesztős őrület is, ami korán elhunyt lelki társának közismerten sajátja volt. Ezek után vétek is volna, ha nem játszanának bluest, emellett ott vannak a soulos elemek is, de talán erőteljesebb mindkettőnél a funk és a klasszikus R&B (azaz rhythm & blues) jelenléte (persze ahogy játszanak, a stílusok nem válnak élesen külön), és azért a rockhoz is közük van. Ha úgy nézem, nem valami mai muzsika, mert a manapság dívó retrotrendnél is mélyebbre ásnak, még sincs egy pillanatig sem poros hangulata a dolognak. Talán ez annak is köszönhető, hogy fiatalok és energikusak, jó kedélyűek, de az is lehet, hogy van a zenéjükben egy csomó minden, ami a régmúlt időkben még nem lehetett volna ott. Bevallom, e tekintetben nem vagyok képben. Persze a hangzás sem archaikus egy cseppet sem, ez is közrejátszhat.

A brooklyni csapat férfitagjainak egyik fele hozza a kötelezőt (gitár-basszus-dob), a maradék pedig egy szájharmonikás (aki mellesleg Arleigh Jackson nevű tesója, bár kivarrt testével és hosszú hajával inkább egy metalcore csapat tagjának gondolná az ember), egy trombitás, és egy szaxofonos (valójában, rendszeres kisegítő jelleggel még egy harsonás srác is felbukkan időnként). Naná, hogy mindenki mestere a hangszerének (nem játszanak rosszabbul, mintha stúdiófelvételt hallgatnánk), és hozzá is teszik a magukét, nem kevés szólóval tarkítva az amúgy sem hangulatszegény muzsikát. Az amúgy meglepett, hogy Arleigh a fő dalszerző (lévén nem tart hangszert a kezében), de hát csak még zseniálisabb a csaj, mint elsőre gondoltam, és persze a fiúk is gyakran előfordulnak társszerzőként a dalokban (meg az egyes szólamokat - gondolom - mindenki maga teszi hozzá).

A felvétel egyébként most Szilveszterkor készült, és a 2010 óta megjelent három nagylemezről (a legutóbbi, The Weather Below című, nemrég, '15 májusában jelent meg), és egy EP-ről ad korrekt áttekintést, egy-két feldolgozással megspékelve (pl. Dr. Feelgood Aretha Franklintől), több mint 100 perc terjedelemben. A fenti koncertrészlet-videó is akkor készült, de hát ugye az egészet is meg lehet hallgatni a jóvoltamból (jó, meg a bandcamp, meg a csapat, meg az internet...), és érdemes is, mert nagy élmény: