Ritka az olyan death metal csapat, amelyiknél 8 perctől fölfelé indulnak a dalhosszak. De azért van ilyen is, méghozzá itt, és témákban bővelkedő, progresszívnek mondható formában. Elég fiatal srácokból áll a csapat, így deathcore-os elemek is fellelhetők, de akinek egy csöpp esze van, azt nem…

Jethro Tullos (fuvola)játékosság, Emerson Lake & Palmeres virgonckodás, pláne Greg Lake-es hősszerelmesség Matthew Bellamy-s (Muse) teátralitással megsarkantyúzva. Amúgy meg irtó vehemens fúziós részektől hemzsegő, fantasztikus kompozíciókat rejtő zene, ami nemcsak a túlművelt agynak élvezetes,…

Nagyon hangulatos, jazzes, bluesos alapokon nyugvó dalcentrikus indie zene. Keren Ann kiváló stílusérzékkel nyújtózik el az arányos, ízléses zenei aláfestés kanapéján. Szomorkás sanzonok egy finoman füstös énekhangra....

Meg voltam róla győződve, hogy erről biztos írok, aztán ahogy egyre jobban muszáj lett, annál jobban bizonytalanodtam el. Sejtettem, hogy boszorkányság áll a dolog hátterében, így először vízpróbának, majd tűzpróbának vetettem alá. Van amelyiket kiállta, de nem mondom meg, hogy melyiket. A lényeg,…

Ha valakinek nem volt elég a minden ízében tökéletes The Violent Sleep of Reason, itt egy kiadatlan Meshuggah album. Jó, persze csak olyan, mintha, de nagyon. Én simán elhinném, és még jobban is tetszene, mint a Meshuggah munkásságának nagy része. Csak épp pechesek a srácok, hogy néhány hónappal a…

Nem állítom, hogy komolyan tudom venni, de ritka a hallgatható avantgarde extrém metal, pláne Magyarországon. Nekem a kén volt a (vegy)jelem az oviban, kár, hogy az nincs rajta. 

Sokat szenvedtem ezzel a lemezzel, na nem igazából. Merthogy a Viva Emptiness óta első hallásra ez tűnt a legígéretesebbnek. Hosszabb távon a Great Cold Distance-t sikerült egész megszeretnem, és az utána következő kettővel is megbékéltem. Az kifejezetten szimpatikus volt, hogy a GCD szimplasága…

Hallani is egyből az elején, ahogy az elefánt őse beköszön, szóval nem egy standard jazz-fusion lemez ez az elég erőltetett nevű finn csapat harmadikja. Például jó nagy big band adagot kapunk, de sokféle progrock alágba belekapnak, még a metal, vagy a zeuhl sem esik messze a fájuktól, utóbbi…

Amikor elkezdődött az Elizabeth Taylor klipje (ld. lent), az volt az első benyomásom, hogy itt egy új Lana del Rey. Néhány másodperc múlva már azt is konstatáltam, hogy viszont sokkal jobb a hangja, mint Grant kisasszonynak. Szerencsére aztán árnyalódott a kép, meg kicsit utána is jártam a…

Kiváló sludge-os, poszt-metálos ultraextrém őrület. Általában nem bírom hosszú távon a torokmetszett üvöltést, de ide szinte kívánja az ember. Olyanok is eszembe jutnak mint a Lord Mantis, a Primitive Man, vagy a megboldogult Coffinworm és Indian. Csupa csudacsapat. Csak az jöjjön Eleanóra, aki…

Ez azért meglepett, mert elsőre csak a pszichedeliája tűnt fel a borítónak, mígnem szemet szúrtak a felénk ágaskodó groteszk formák. Azóta nem látok, viszont gazdagabb lettem egy élménnyel. Amiben van black metal is, meg sludge, de csak olyan jammelősen, néha ötven évet visszarepülve az időben,…

Elég nagy sumákság, hogy az Isis exfrontembere már a második lemezét adta ki új csapatával, én meg addig nem is tudtam róla. Mindegy. Gyorsan a közepébe vágva, ez itt hallhatóan nem az Isis, bár Aaron Turner bömbölése, és vibráló színezései a gitáron ezer közül is felismerhetők. De a Sumac bizony…

John Zorn idén is nagyon termékeny volt, több mint tíz lemez fűződik a nevéhez. Néhányat meghallgattam, egyről már írtam is. A The Painted Bird, mint mostanában majdnem mind, "csak" szerzői lemez, azaz Zorn a komponista, a producer, de nem játszik az albumon. Itt van viszont Matt Hollenberg a Cetus…

Nagyon népszerű lett ez a lemez underground metal körökben. Ami egyrészt nem csoda, mert ritka a progresszív thrash zene, és nekem is el kell ismernem, hogy elég jó lett. Azért van itt. De valahogy nem fog meg különösebben. Túl steril a hangzás, az énekes torokmetszett hangját fárasztónak érzem, a…

A három évvel ezelőtti Colored Sands-et a death metal egyik csúcsművének tartom, hátborzongatóan zseniális alkotás, bár aki nincs hozzáedzve a műfajhoz, illetve nem szereti a bonyolult dolgokat, aligha tudja élvezni. Azóta rá kellett jönnöm, hogy az ezredforduló körül kiadott két anyag is megérte a…

Kedves Télapó! Nagyon szeretem a régi Katatoniát, de sajnos én most vagyok tini, ők meg húsz éve voltak azok, ami. Az meg már milyen égő, hogy ilyen ósdi zenét hallgassak. Meg egyébként sem bírja a fülem az angol nyelv hangzását, valahogy a gyönyörűséges németre sokkal jobban rááll. Mit tegyek, hogy…

Kiváló kábítószerpótlék. De vigyázat, nehogy épp ez hozza meg a kedvedet! Szétcsúszásra csábító énekesnő danolászik angyali hangon, de valójában tudjuk, hogy ő maga az ördög. Viszont attól még szép, és pláne kellemes, ahogy bársonyosan körülölel, pihepuhán cirógat, mielőtt örökre a rabjává tesz…

Eklektikus progzene, a jazztől a funkon át a metálig mindenfélével. Persze, hogy leesik az állunk, úgy zenélnek, és vannak nagyon jó részek, de sajnos meglepően laposak is. Ígéretnek mindenesetre elég komolyak, és ugyan ha lehet, igyekszem kerülni a szexizmust, ám ha egyszer ők is erre játszanak rá…

Aki emlékszik még a megboldogult Alchemistre, arra a jobb híján prog-deathnek nevezett ausztrál zenekarra, akiktől feeling tekintetébe a mai sludge csapatok legalább 80%-a bevallva-bevallatlanul merít, az most örülhet. Aki pedig nem, az is, csak hallgassa meg kötelező jelleggel még minimum az…

Van sok beteg zene, de ez még azok közül is kitűnik! Aki egy kicsit jobban konyít a progresszív rockhoz, az a névre pillantva egy Rock Progressivo Italiano, azaz RPI-csapatra kell, hogy asszociáljon, és ezáltal téved egy jókorát. Ugyanis valójában ők egy Rock In Opposition, azaz RIO-banda, akik…