Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Music Over My Head

Pervy Perkin: ToTeM ajánló

2016. 04. 15., Rockest Records

2016. április 24. - herma

pervy_perkin.jpg

Két éve debütált ez a spanyol progrock csapat a monumentális, több mint kétórás Inkkel. Akkor nem győztek meg, pedig nagyjából minden dalt más és más stílusúra írtak, sőt, mintha nem is ugyanaz a zenekar írta volna őket. Szóval zeneileg több mint rendben voltak már akkor is, csak egyrészt a hangzás elég amatőrre sikeredett, bár ezt mondjuk elnéztem volna. Másrészt, és e felett már nem tudtam szemet hunyni, vokálisan elég silány teljesítményt sikerült prezentálniuk. Homályosak az emlékeim, de mintha nem csak gyenge lett volna az énekes hangja, hanem hamis is, azonban nem akarom igaztalanul vádolni őket, hagyjuk is a témát!

Merthogy szerencsére sikerült orvosolniuk a problémát, sőt, ezúttal kifejezetten jó az énekteljesítmény! Meg is voltam győződve, hogy cseréltek a fronton, ám utánanézve elvileg maradt ugyanaz az elkövető (mellesleg a billentyűs srác is egyben). Ki tudja, az is lehet, hogy csoda történt, ami biztos, hogy ez így nagyon rendben van, mint ahogy a zene is, sőt, a hangzás sem hagy maga után egy fikarcnyi kivetni valót sem. Szóval - most már végre - proggerek számára kötelező, de legalábbis nagyon nagyon ajánlott anyaggal van dolgunk!

Az eklekticizmusuk természetesen nem hagyott alább, igaz, a múltkoriak közül jó néhány iránytól eltekintenek ezúttal, viszont van helyette más, konkrétan metalos, extrém éneklős (azaz hörgős) részek is!! Sokszor pedig olyan őrült mesejáték jellege van a hallottaknak, hogy egy kanadai zseni, bizonyos Devin Townsend neve is beugrik. Azon sem lennék meglepve, ha egyszercsak Pervy Perkinéket vinné magával előzenekarnak!

De vannak konszolidáltabb, szintén jól sikerült neoprogosnak mondható részek is, vagy akár acapella kórusok is! Ugyan most rövidebben fogalmaztak, ha még élne a formátum, ráférne egy CD-re, ám azért sok mindent elárul a hozzáállásukról, hogy a 9 dalból (vagy inkább trackből) 3 együtt többet tesz ki egy óránál. Azaz nem korlátozzák magukat a srácok, és ez így is van rendjén, illetve de jó nekünk, mert itt mindjárt meg is tudjuk hallgatni:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr918632752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása