Ugye ez egy magyar. Ha stílust kéne meghatároznom, space popot mondanék, arra gondolva, hogy hát valahol space rockot játszanak ők, csak javarészt szintetikus hangszerekkel. Persze a húrosok jelenléte is igen erőteljes, szóval ilyen szimbiotikus jellegű a cucc. De ha valakinek ez így többet mond: a ColorStar csinál hasonlót, ám semmi rosszra nem kell gondolni, a produkció megáll a saját lábán. 

Emellett tök jó is, illetve az igazat megvallva, a tisztán elektronikus részek nekem nem igazán fekszenek, de ez talán merőben ízlésbeli dolog. Egyébként nem a hangszereléssel van gondom, egyszerűen (bár talán nem véletlenül) pont akkor van olyan hangulata a zenének, ami picit felborzolja a szőrömet (ezúttal rossz értelemben), amikor nem szól a gitár (beazonosíthatóan legalábbis). Taglalhatnám még, de nem teszem, mert alapjában véve inkább tetszik, mint nem, hiszen azért is írok róla.

Na jó, kegyes leszek, még egy negatívum: az a műanyag ének rettenetes élmény volt számomra, szerencsére lényegében instrumentális az anyag, ennyit még túléltem. De elhiszem, ha valaki azt mondja, hogy csak erre tud jóízűen műanyagbuborékokat böfögni, csak nagyon nem az én világom...

Különben meg halvány emlékeim szerint nem az első találkozásom ez a SoNaRral, és mintha határozottan szimpatikusabb irányba mozdultak volna azóta, pedig már eleve nem voltak "rosszak"; továbbá a minőség, igényesség, professzionalitás, zenészi kvalitások és minden egyéb lófityifütty amúgy is elvitathatatlan a bagázstól!