Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Music Over My Head

Buckethead és a 100

2015. május 02. - herma

Miután tavaly kiadott 60 darab lemezével igencsak megdöntötte saját maga által felállított 2013-as 31-es világrekordját, mi más célja lehet még? Ugye sok minden, de nagyon úgy tűnik, hogy továbbra is motiválja őt az adott idő alatt egyre több lemez megjelentetése, mert továbbra sem állt le. Az év…

Tovább

Sleeping Pulse: Under the Same Sky kritika (elemzés)

2014, Prophecy Productions

A depresszió fehérizzása. Két szóban így tudnám elmondani, hogy mit hallhat bő háromnegyed órában, aki ezt a lemezt teszi fel. Az Antimatteres Mick Moss összefogott a Painted Blackes Luís Fazendeiroval. Nekem az utóbbi nem sokat mond, persze ismerem a Rolling Stones dalt, meg most utánanéztem, hogy…

Tovább

Anathema egy kicsit másképp, mégis nagyon ismerősen

Most jutottam oda, hogy kitegyem, illetve befejezzem a Distant Satellites kritikáját, amit még tavaly, jóval a blogom elindítása előtt írtam. Azonban visszaolvasva már nem igazán tudok azonosulni vele, így muszáj lesz újraírnom. Kattogok is rajta, és ennek folyományaként találtam rá a lemez Dusk…

Tovább

3rd Ear Experience: Incredible Good Fortune kritika (elemzés)

2014, Thousand Thunders Music

Sajnos ezt a kritkát kénytelen vagyok újraírni, mert a már teljesen kész, épp feltölteni szándékozott cikkem odaveszett. Abban alaposan végigvettem dalonként a lemez minden jelentősebb momentumát. Hát, mostanra egyrészt ehhez nincs már kedvem, másrészt feleslegesnek is érezném. De a lényeg ígérem,…

Tovább

Godspeed You! Black Emperor: Asunder, Sweet and Other Distress kritika (elemzés)

2015, Constellation

A múlt évtized közepére kezdett bekúszni a post-rock is a köztudatba, én sem kerülhettem el. Az első benyomásom az volt a jelentős részben instrumentális zenét játszó csapatokkal kapcsolatban, hogy jó-jó, megértem én, hogy valami "újat" akarnak, de bizony nem akkora zenészek, hogy pótolni tudják az…

Tovább

Primordial: Where Greater Men Have Fallen kritika (elemzés)

2014, Metal Blade Records

Attól eltekintve, hogy sok idő eltelt a lemez megjelenése óta, és ennek következtében a neten sebtében keresgélők számára aktuálitását vesztette, igazán jót tett, hogy csak most írok róla elemzést. Lévén letisztult a kép, összeálltak a dalok, és már el is tudom helyezni az életműben. Az egyik első…

Tovább

hír: Elismertetett! Garm szerepel az új Borknagar lemezen!!!

Valahol nagy, meg örömteli hír ez, pláne, hogy... nemcsak a Terminus című dalban is hallatja a hangját az Ulver zseniális frontembere, hanem a Winter Thrice-ban egyenesen ő a "főénekes" (lead vocals). Ami azért számít ebben a csapatban, mert már eleve három hatalmas hang adott.…

Tovább

Akik örökre megmaradnak hippinek: Robbi Robb és becses neje

Tegnapra végre elkészült a 3rd Ear Experience kritikám, elég alaposan górcső alá vettem, aztán gondolt egyet a pendrive-om, és önhatalmúlag megszüntette a fájlt, pedig még nyitva volt. Meg ha hozzáveszem, hogy vele együtt az Anekdoten kritikám is, akkor már egész komoly a tragédia. Hát, nincs más,…

Tovább
süti beállítások módosítása