Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Music Over My Head

Anathema egy kicsit másképp, mégis nagyon ismerősen

2015. május 01. - herma

Most jutottam oda, hogy kitegyem, illetve befejezzem a Distant Satellites kritikáját, amit még tavaly, jóval a blogom elindítása előtt írtam. Azonban visszaolvasva már nem igazán tudok azonosulni vele, így muszáj lesz újraírnom. Kattogok is rajta, és ennek folyományaként találtam rá a lemez Dusk (Dark Is Descending) dalának már 2014-ben elkészült(!), hangulatos videoval alátámasztott feldolgozására. Az elkövető egy lényegében ismeretlen szentpétervári death/doom zenekar, név szerint Human Collapse. Eddigi egyetlen anyaguk, a Darkness to Fall nagylemez tavaly áprilisban látott napvilágot (azon NINCS rajta ez a szám).

anathema.jpg

Nos, ez az átköltés sok szempontból is különleges. Először is instrumentális, az énekdallamokat a gitár veszi át. Ami igazán lenyűgözővé teszi, az pedig az, hogy lényegében a "régi Anathema" stílusába ültették át az újkori szerzeményt. Ez itt bizony borongós doom metal.

A további erények: a tökéletes hangzás, kiváló, rétegzett hangszerelés, extra gitárszóló, amit aláfestendő betoldottak a dalba egy plusz témát. Aztán hangulatában a tökéletesen idézett régi világ mellé sikerült átemelni az eredeti dal szenvedélyességét is. Semmiképp se hagyjátok ki!

 

Ui.: Csak egy megjegyzés, sokan - elvileg magukat zeneszakértőknek tartók is - fanyalogtak a Distant Satellites hallatán. Itt egy bizonyíték, hogy ezen a lemezen is megtalálható minden, amitől az Anathema Anathema. Saját magukat teszik szegényebbé, akik az öltözék alapján ítélnek, és nem hajlandóak komolyabb ismeretséget kötni olyanokkal, akikkel érdemes lenne!

Igaz, én könnyen beszélek, nekem eleve hangyányi problémám sem volt a befogadással...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr817419362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása