A progresszív rock talán legkisebb lélekszámú alirányzatának (mind művelőit, mind közönségét tekintve) alapítója egyértelműen a francia Magma (volt bő négy évtizeddel ezelőtt). A műfaj neve zeuhl (ejtsd: cojl), és ehhez a furcsa névhez furcsa zene és nem kevésbé szokatlan szövegek is társulnak. Azok alapján, amit volt szerencsém hallani a műveikből, valamiféle kórusműveket adnak elő halandzsa nyelven (ami azért merít a franciából, aminek nem volnék ismerője, úh. többet ha akarnék sem tudnék mondani róla), rockzene-szerű alapokra.

Megijedni azért nem kell (csak ajánlott ;-)), a progresszív jelző megérdemelt, a művek (bizonyosfajta) ötletességről, alapos hangtani ismeretekről, és igazán egyéni esztétikai elképzelésekről (ha valóban vannak itt olyanok :-)) tesznek tanúbizonyságot.

Valahol nincs ez máshogy most sem, és ugyan nem mondanám, hogy az elejétől végéig áll-leejtve tudom csak hallgatni, ha épp odafigyelek, bizony lefoglal. Igaz, hosszabb távon nem egyszerű rákoncentrálni, ám mivel az egész hóbelebanc mindössze 20 perc, ennyit ki lehet bírni (talán még kevésbé edzett, ill. perverz füleknek is).

Amúgy most csak 2-3 énekes szerepel összesen, és (szerintem emiatt) tűnt már izgalmasabbnak máskor, de arra pont alkalmas, hogy az ember megtudja, mivel is áll szemben.

Ha nem értenéd, hogy hogyan lehet egy kritika ennyire rövid és tartalmatlan, kérlek kattints ide!