Anno a Marduktól a Nightwinget ismertem meg először, ami nem fogott meg különösebben. Persze később hallanom kellett a Heaven Shall Burn... When We Are Gathered lemezüket, mert annyira vonzó volt a címe :). Aztán a Panzer Division Mardukot a tankos borítóval meg is kellett vennem. Az akkoriban mindenfelé vérfürdőket és feketemiséket tartó death ill. black metal bandák közepette is egyedi volt az a kíméletlen totalitás, amit azon az anyagon megvalósítottak. Azonban szó mi szó, a kuriózum státuszon az sem tudta túlnőni magát nálam. Ha csak fél óra körüli is, elviselhetetlenül sok a megállás nélküli darálásból (azóta az Iron Dawn EP-jük készült még hasonló felfogásban 2011-ben, az szerencsére kellően rövid volt ahhoz, hogy tetszeni tudjon). Aztán hanyagoltam őket egy ideig, majd - már javában az új énekesükkel, Mortuus-szal - jött a Rom 5:12, amit csak a primordialos Nemtheanga vendégszereplése okán hallgattam meg. És ott kapott el valahogy a dolog. Nem kis részben annak köszönhetően, hogy nagyjából fele-fele arányban voltak a lassabb és a gyorsabb tételek, és így nem folytak egybe a dolgok. Továbbá sejtek még egy kis technikai/zenei érést is a háttérben, ami épp elegendő pluszt hozott számomra. Mindenesetre, ha vissza nem is ástam magam a lemezeikben, azóta is követője vagyok a ténykedésüknek. Sőt, mind a Wormwoodot, mind a Serpent Sermont (amelyek közvetlen elődjükhöz hasonló felfogásban készültek) kifejezetten kedveltem. Mostanra azonban ismét teljes egészében háborús tematikájú albumot ígértek. És lőn:

Felmerült hát a kérdés: akkor most visszatérnek a kíméletlen monotóniához, vagy maradnak az utóbbi idők érdekfeszítőbb megközelítésénél. Nos, - számomra - örömteli módon a főbb vonalakat tekintve az utóbbi történt. Azaz bőven akadnak kimértebb tempójú kompozíciók, meg - szigorúan a black metal műfaj legkíméletlenebb ágán belül értelmezve - dallamosabb részek is. De megjelenik az a hidegebb, nyersebb és kíméletlenebb megközelítés is, ami a háborús tematikájú műveiket jellemezte. Ennek megfelelően most Mortuus hangja is kevésbé feszegeti a határait, bár kétségtelenül könyörtelen. Alighanem ezt így kellett elkészíteniük, hiszen az ördögi sötétségnek és bestialitásnak, ami rendre elő szokott fordulni náluk, ezúttal nincs helye. Semmi természetfeletti (alatti), csak acél van meg hús, harcmező és halottak (érdekes, bombázás nincs, pedig "szokott lenni" náluk ilyenkor). Bevallom, engem tartalmilag (értsd szövegek) nem foglalkoztatnak az extrém metal produktumok, legfeljebb annyiban, hogy legyen egy képem a zenekar víziójáról. Így most nem hinném, hogy bele fogom ásni magam jobban a dolgokba, mert a borítóképből, meg a dalcímekből elegendő, ami átjön.

Végtére is azt tudom mondani, hogy megállja az album a helyét - tematikáját figyelembe véve - a sorban (ha valaki nem ismerné őket, akár kezdhet ezzel), de a korábbi három jobban tetszik. Ám azt sem hallgathatom el, hogy úgy érzem, lassan újabb reformra szorul a rendszerük, ha érdekfeszítőek akarnak maradni. Legyen hát így legközelebb, vagy cáfoljanak rám egy a korábbiakhoz hasonló, mégis kiváló albummal!

Ha nem értenéd, hogy hogyan lehet egy kritika ennyire rövid és tartalmatlan, kérlek kattints ide!