Végre valakik, akik nem szégyellik feláldozni a magas szintű zenei tudást az őrület és a hülyeség oltárán! Persze ettől sem lesz soha sok rajongójuk, csak még a progrock kedvelők nagyja is fejvesztve kerülni fogja őket. Az a néhány barom (például én), akinek véletlenül (vagy balszerencséjére) rááll…

Nem szeretem játszani a sznobot (vagy csak nem szeretem, ha kiderül rólam, ezt én belülről nem tudom eldönteni), nem fogom azt hazudni, hogy ismerném, vagy tudnám értékelni Duke Ellington munkásságát. Még csak azzal sem vagyok tisztában, hogy a Nancy Harms lemezén szereplő dalok mennyire az ő dalai…

A jazz és a világzene határán egyensúlyozó csodálatos album ez. Illetve nem is igaz, már az egyensúlyozás, ha úgy adódik, gátlástalanul beleveti magát a folkba, és hirtelen a szavannai Afrikában találjuk magunkat, máskor meg mintha a 30-as évek Amerikájában legyeskednénk egy - ahogy a műfaj…

Jó, hogy vannak szavak, de ekkora rohadás hallatán már tényleg nehéz mit mondani. Pedig még csak nem is valami jellemző vidékről, hanem innen a szomszédból, Szerbiából érkezett ez az irgalmatlan csapás az emberiségre, amit műfajilag a ritualistic-horror-ambient-funeral doommal lehet (vagy úgy sem)…

Hallgatható, de azért lo-fi, természetközeli, de azért csúnya black metal, bár a nagyja inkább burzumszintis ambient szélesvásznú havas hegyoldali borítóval. Ilyet is kell néha hallgatni, együk tele magunkat rosszullétig, heveredjünk le, kezdjünk el olvasni, ja, és előtte nehezen elérhető helyre…

Egy hét eltelt júniusból, és még mindig nincs új hírem, amit megosztanék. Akárhogy is, itt az ideje az archiválásnak (meg egy nagy adag új lemezajánlónak, csak úgy mellesleg...), úgyhogy a lejárt híreket levágom (miután az egészet mentettem), a többi változatlanul lesz kint, amíg nem történik valami…

Érdemes megnézni ezt a 2006 végi, nem sokkal Anneke távozása előtt, hazai pályán adott koncertet, egész egyszerűen, mert jó, nagyon jó!