A Lord Mantis mára igen nagy név lett a blackened sludge (a jelenlegi metal színtéren az egyik legszélsőségesebb irányzat) undergroundban. Legutóbbi, '14-es Death Mask lemezén még teljes pompájában tündökölt. Csakhogy hopp, az újra aktív Cobalt (nemrég jelent meg a monumentális visszatérő lemez, olvasni róla itt: itt), - aki egy egyetlen multimuzsikus, csak énekes kell neki, mert gondolom azt nem tud - egészben benyelte Charlie Fell vokalista-basszgitárost. Így Mantis úréknak rögtön két embert is pótolni kellett. Szerencsére (ebből az aspektusból, egyébként sajnos) a 2014-ben még szintén remeklő Indian (From All Purity) szétrobbant, és mivel a dobos eleve közös volt, onnan igazolták át a két hiányzó személyt. Szóval most itt ez névleg a L. M., de valójában az indiánfelállás 3/4-e. Hát.

Azonban ugye a név kötelez, és a fiúk bizony mindent megtesznek azért, hogy kellően feketedett legyen a végeredmény. És hát bizony sikerül nekik az attrakció!

Szóval Lord Mantis anyag ez a javából, sőt, még kevésbé talál utat a fülbe az elődjénél. Ami az ilyen zenéknél elvileg erény. Gyakorlatilag meg azért picit sajnálom, hogy nem vág annyira a földhöz, DE!! fiatal még az idő, hogy szigorú ítéletet hozzunk (persze nem közösen, mindenki magában, magának)! Hanem az a jó, hogy itt van, életjel, és komolyan csalódni nem kell benne!

Amúgy a legújabb csavar a sztoriban, az EP felvétele óta egy újabb basszgitáros-csere, szóval fogalmam sincs, hogy a következő albumon kik fognak játszani...