Itt most egy cseppet sem gondolom komolyan, hogy kritika (csak azért írom a címbe, hogy hátha a google-motor jobban rátalál). Egyszer hallgattam meg az anyagot, és a benyomásaimat közlöm. Mivel igen összetett kompozícióval van dolgom, nem gondolhatom egy pillanatig sem, hogy ez egy releváns vélemény. Valószínűleg a többszöri meghallgatás sem elég, időt is kell hagyni neki, sőt a szöveg is fontos a koncepció miatt...
Szóval: Ziltoid the Omniscient címmel volt 2007-ben Devinnek egy konceptanyaga egy idelátogató igen agresszíven kávét követelő űrlényről (ő a Ziltoid), amelynek régóta tervezi a folytatását. A Z² cím azt jelzi, hogy ez épp az. Viszont kiderült, hogy ez igazából dupla album lett, sőt: Két elég eltérő lemez, mégsőt: más felállás is rögzítette. Az első címe Sky Blue, és a Devin Townsend Project csapata (már amennyire van ilyen) játszotta fel. Jártam már úgy Devin anyagaival, hogy elsőre szürkének tűntek a már ismertek fényében, aztán megmutatták az igazi arcukat, de megvallom, nem sok izgalmasat hallottam most ki ebből a szűk órából. Nem egy egészen laposnak tűnő szerzemény egyszerűen átszaladt rajtam. Anneke szerepeltetésével sem vagyok kibékülve, kifejezetten háttérénekesnőnek használja Devin, persze megfelel a posztra, csak így semmi értelmét nem látom. Az Epicloudnál is komoly bajom volt azzal, hogy sokszor úgy tűnt, hogy ha Devinnel egyező hangerővel szólna mindenki kedvenc énekesnője, akkor egy zseniális duettet hallanánk, így meg vagy nem figyeltem oda, vagy bosszankodtam, hogy az egyik szólam annyira elnyomja a másik egyébként vele egyenrangút, hogy tönkrevágja a zene élvezhetőségét. Aztán maradt a nem figyelek oda, és hát maguk a dalok így is elég jók, úh. az Epiclouddal mára megbarátkoztam. A Sky Bluenál mindenesetre hatványozottan nehéz elfogadási procedúra elé nézek alighanem.
Továbbá nem tűnt fel egyáltalán, hogy ez az anyag Ziltoidos volna, a hangulata sem volt olyan, a szövegben sem hallottam (bár tény, hogy egyáltalán nem figyeltem rá).
Ezek után nagyon ambivalensen kezdtem a Dark Matters elnevezésű második lemez meghallgatásába, de szerencsére pozitívan csalódtam. Igazi kis szövegelős mesejáték kerekedik elénk. Jönnek egymás után a szerethetően bizarr zenei megoldások, sokszor komoly kórusok (alighanem többek között Cardiacs és zeuhl hangulatokkal). Ami érdekes, hogy itt is van női karakter, ám nem Anneke, hanem Dominique Lenore Persi a Stolen Babies nevű avantgarde metal zenekar éléről. Elég fontos szerep jut neki, és kiválóan teljesít is. Olyannyira, hogy rá is kerestem a bandájának legutóbbi anyagára, viszont sajnos nem dobtam el tőle magam. Megjegyzem, Anneke is simán hozhatta volna a karaktert, de ezt nyilván hülyeség erőltetnem, semmi baj nincs azzal, hogy HevyDevy mással is dolgozik, ha jó a végeredmény (ilyen ugye a Casuelties of Cool című idei anyaga is), a problémám pusztán az, amit a fenti bekezdésben már kiveséztem.
Kifejezetten színes az anyag, túl vad dolgok nincsenek rajta (Devin mércével mérve, és emlékeim szerint), de bőven megéri belemerülni. Lesz majd olyan verzió is, ahol csak a zene hallható, ám nekem úgy tűnt, hogy egyáltalán nem megterhelő a hangjáték rész, sőt, dob egyet az egészen. Ha mást nem, annyit kihallottam, hogy sokat van szó az ún. Poozerekről (mást is, de most, így egy nap távlatából fejből ennyire emlékszem).
Felfelé billentette a mérleget jócskán a Dark Matters, de bízom annyira a kanadai őrültben, hogy a Sky Blue is kap még (jónéhány) esélyt, bár különösebb ingerem nincs rá sajnos.
Ha nem értenéd, hogy hogyan lehet egy kritika ennyire rövid és tartalmatlan, kérlek kattints ide!
