Szegény új-zélandi sztónerek nagyon úgy néz ki, hogy egytől-egyig feldobták a bakancsot. Nem csoda, ha a vöröslő eget idéző nevük mellé csak egy effajta illúzióromboló, borult, esőre álló időben szürkéllő tájat ábrázoló borítóképet sikerült szerezniük. Amúgy most, amikor írom, meg nem mondom, hogy mit találtam bennük annyira különlegesnek. Talán, hogy sajátos ízzel játsszák a műfajt, a képen látható szomorkás hangulattal átitatva. Persze jók a riffek is, az énekdallamok sem tizenkettő egy tucatok, és simán megérdemlik az említést, csak ne volna annyira túlterhelt a mezőny.