Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Music Over My Head

Technikai problémák

2014. december 02. - herma

Igen, megvallom, adódnak gondjaim.

technical-problems.jpg

Például nem sikerült rájönnöm, hogyan kell elérni, hha +nyitom az oldalt, a posztnak csak a címe, esetleg néhány (mondjuk általam direkt erre kijelölt) sora jelenjen meg. Baj ez azért, mert ha vki véletlenül ide téved, nem tudja átlátni. Meg főleg, mert én nem tudom, hogy hányan nézték meg az adott cikket. Pedig érdekelne. SŐT, azt sem tudom, hogy az én "megnézéseim" (átolvasom, javítgatom, pofozgatom) beleszámítanak-e. Minimumnak tartanám, hogy ne, dehát nem ezen múlik. (Volt valami gyanúm, hogy valóban nem, de mostanra elbizonytalanodtam.)

A másik fő gondom, hogy próbáltam tematikus rovatokat létrehozni, eddig szégyenszemre nem sikerült. Mintha meglenne, hogy hogy kell rovatneveket adni, de nem tudom az egyes cikkeket betársítani hozzájuk, így meg baszhatom.

Szóval, ha valaki netán olvassa, és tudja ezekre a választ, ugyan már legyen olyan aranyos, és írja meg!!!

(Akkor legalább megszületne az első komment az oldalon. Látom azért, hogy néhányan erre-arra biztosan ráklikkeltek, és ha írnám tisztességes mennyiségben a cikkeket, lehetnének olvasók is, ha nem riasztom el őket nagyon a hülyeségeimmel...)

Arról nem beszélve, hogy utána vmi elrendezés, urambocsá minimáldizájn sem ártana, de az eddigiek alapján kapok magamtól egy évet ezekre. (Előbb alakuljanak ki tisztességesen a dolgok, legyen mit rendezgetni...)

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr886950295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása