Ebben a rocktrióban Áron András (azaz asszem Apey, mindenesetre egyenesen az Apey & the Pea frontjáról), Szabó László (elsősorban talán a Grand Mexican Warlockból, de most visszatért eredeti hangszeréhez, a tojásreszelőhödobhoz), illetve Mohácsi Mátyás (nyilván ő is valahonnan, de most nem nézek utána) van. Az a helyzet, hogy ilyen az stoner-southern-prog-grunge-psychedelic-rockokból olyan szinten túltermelés van világszerte, hogy elképesztő, és az utóbbi hetekben jó pár kifejezetten minőségiről szánt szándékkal nem írtam, mert muszáj valami extrapluszkülönlegességet követelnem, mivel így is van egy csomó zseniális, amelyikről kizárólag időhiány miatt (egyelőre) nem állt módomban írni. A Trillion mindenesetre itt van.

Bár bevallom, nagyon határeset volt. Nem azért, mert egy hajszálnyi gond is lenne vele, jó kis faszán odatett, hangulatos southernes-stoneres cucc, csak nem feltétlenül érzem annyira kiugrónak, amit „elvileg megkövetelek”. Szóval biztos bujkál a döntésemben valahol, hogy hazánk fiairól van szó, de azért „meg tudtam magyarázni magamnak”, hogy hát csak tele van jó gitártémákkal, és amilyen szűk mezsgyén mozog, épp olyan változatos is, meg energikus, mégis laza, és nem is akarja, hogy túl komolyan vegyék. Nyilván megvannak a srácoknak a „főbandái”, és ez csak afféle örömzenélés (persze ki tudja, később mi lesz belőle), annak meg simán átlag feletti. És ugye, ha valaki koncertre akar menni, könnyebben kapja el őket mifelénk, mint egy Kentucky-külső-beli bandát, úgyhogy mindenképpen érdemes ismerkedni velük!