Fantasztikus hangú új-zélandi soul énekesnő most megjelent lemeze. Javarészt élő hangszerekkel, feelingesen elővezetett, önmagában is értékes, sokszor rockos kísérettel.

 Szerintem blues rajongók is élvezettel hallgatnák, ha rávennék magukat.

Nem állítom, hogy olyan, mintha 50 éve készült volna (bár sokszor igen), vannak kortárs jellegű momentumai is, de szerintem egyáltalán nem zavaró mértékben (már ha valakit zavar az ilyesmi, engem például nem igazán - egy bizonyos határig).

Mit írjak még? Hollie nem fél kiereszteni a torkát, de érzékeny, intim pillanatokkal is szívesen megajándékoz. Ilyeneket tudnék akár többet is, de kezd kissé perverz áthallásúvá válni a mondandóm, így inkább lezárnám annyival, hogy hallgassátok meg, mert állati jó!