Finn dallamos death-doom, mégsem a szokásos szirupos cucc, vaskos, tömény megszólalású, riff-hörgés páros horzsolja fel a bőrünket, erre érkeznek az igényes, műfajhoz méltó gitárdallamok, szólózni is tudnak, méghozzá megfelelő stílusban (nem mennek át hevibe), a melankolikus részek lágyak, hangulatosak, van hozzájuk énekes lány is, olyan, aki tud énekelni, és szerencsére nem rózsaszín gumidallamokat hoz,

még ha nem is a legszebb-legsötétebb melódikákat hallatja, sőt, egész meglepődtem, hogy olykor extrémen is megnyilvánul, márpedig nincs hátborzongatóbb egy önmagából kikelt boszorkánynál...