Amióta megjelent a színen ez a blacket a death metallal disszonáns, kaotikus köntösben összemosó, sokszor lo-fi hangzású irányzat, úgy érzem, hogy az extrém metal elérte azt, amiért annak idején elindult, és megtalálta őseredeti, idealisztikus formáját. Persze tényleges zeneszerető révén nem bánom, ha azért lehet is hallani valamit az egészből, és nem csak egy zajmassza ömlik rám, szóval - bizonyos fokig, és nagyon sajátosan értelmezve - ennél a műfajnál is híve vagyok a jó hangzásnak. Szerencsére a Skáphe ezt az igényemet kiválóan kiszolgálja!

Ahogy mindjárt az elején a szólógitár (jobb híján nevezzük annak) vérfröccsentő vijjogása felhangzik, az tanítani való, és már az első másodpercekben felfedi előttünk, hogy mire is számíthatunk a továbbiakban. Nem is kell csalódnunk! A kaotikus, zajorgiasztikus tombolások előszeretettel keverednek atmoszférikusabb, leállósabb pokolbéli kellemetlenkedésekkel. Azon ritka személyek - mint például én is, - akik már itt, a földi életükben megtapasztalták, hogy hova is kerülünk a másvilágon, bizony otthonosan érezhetik magukat! Fantasztikus művészi- és arányérzékkel elővezetett őrületes pusztulásvízió!