Ez azért meglepett, mert elsőre csak a pszichedeliája tűnt fel a borítónak, mígnem szemet szúrtak a felénk ágaskodó groteszk formák. Azóta nem látok, viszont gazdagabb lettem egy élménnyel. Amiben van black metal is, meg sludge, de csak olyan jammelősen, néha ötven évet visszarepülve az időben,…

Összeszedegettem, mire volna érdemes elmenni szerintem, úgyhogy ajánlom mindenkinek! Igaz, fizikailag is képtelenség mindenhol ott lenni, nemhogy anyagilag, így én sem leszek, mély sajnálatomra... Egyelőre csak az októberieket volt energiám megszövegezni, ám a többiek is nemsokára érkeznek!

John Zorn idén is nagyon termékeny volt, több mint tíz lemez fűződik a nevéhez. Néhányat meghallgattam, egyről már írtam is. A The Painted Bird, mint mostanában majdnem mind, "csak" szerzői lemez, azaz Zorn a komponista, a producer, de nem játszik az albumon. Itt van viszont Matt Hollenberg a Cetus…

Eklektikus progzene, a jazztől a funkon át a metálig mindenfélével. Persze, hogy leesik az állunk, úgy zenélnek, és vannak nagyon jó részek, de sajnos meglepően laposak is. Ígéretnek mindenesetre elég komolyak, és ugyan ha lehet, igyekszem kerülni a szexizmust, ám ha egyszer ők is erre játszanak rá…

Aki emlékszik még a megboldogult Alchemistre, arra a jobb híján prog-deathnek nevezett ausztrál zenekarra, akiktől feeling tekintetébe a mai sludge csapatok legalább 80%-a bevallva-bevallatlanul merít, az most örülhet. Aki pedig nem, az is, csak hallgassa meg kötelező jelleggel még minimum az…

Van sok beteg zene, de ez még azok közül is kitűnik! Aki egy kicsit jobban konyít a progresszív rockhoz, az a névre pillantva egy Rock Progressivo Italiano, azaz RPI-csapatra kell, hogy asszociáljon, és ezáltal téved egy jókorát. Ugyanis valójában ők egy Rock In Opposition, azaz RIO-banda, akik…

Ott kezdem, hogy ez King Crimson rajongóknak kötelező. Kell-e még mást írnom? Elborult, őrült, beteg, zseniális, néhány másodperc is bizsergető bőrgazmust okoz. Szerencsére megvan fél óra is. Kár hogy csak annyi.

Mindig tudtam, hogy elég jó a pozvakowski., ráadásul az év során már egyszer rácsodálkoztam, hogy - szerény ismereteim alapján - mennyire megújultak. És aztán szépen el is feledkeztem erről a jó kis betonba dagasztó poszt-metal zenéről. Most meg év végére előkerült, és milyen jól tette, simán benne…

Ó, kérlek, Bluesistennő, mutasd meg nekem mindhárom arcodat! - imádkozhatta valaki, s lám, kérése meghallgattatott. Hivalkodóan, tripla lemezzel mutogatja magát Ana Popovic, aki tényleg nem rejti véka alá, hogy dögös, de bátran és szégyentelenül teheti, hiszen zenészi teljesítménye mellett mindez…

Hurrá, utazunk! Méghozzá a Kozmikus Sztónerparadicsomba, chilei utaskísérőkkel. Ennek megfelelően egy (spany)olajkút (hallunk) a sivatagban (danolászni). (érted, olajkút a sivatagban, ez a vicc...) Mint a fentiekből kiderül, annyira jó kis cucc ez, hogy az ember elveszti a maradék eszét is.

Az ilyen borítókra pillantva csak az a kérdés, hogy vajon sikerült-e zenében is megvalósítani a képen látható izét. Jelen esetben igen, úgyhogy akit érdekel az ilyesmi, most örülhet. Mellesleg gitárokban sem szegény pszichedelikus rock a forma, popos dalszerkezetekkel, és elképesztő mennyiségű…

Minden tisztességes dohányosnak fekete a tüdeje, és emiatt fog meghalni. Csakhogy a cím kedvéért lássuk az igazi ellenséget. Persze sztóneres cucc, fílingdíjas, a Monster Magnet újabb keletű, elszállt cuccai is eszembe jutnak, meg a legalább 15 órája zajló, akut, szürreális álomba fordult…

Kábé az indie poptól kezdve, a pszichedelikus rockig bezárólag alkot ez a duó, és minden dalt más stílusban. Ehhez képest mindegyik elég jól sikerült, hangulatos. Az énekesnő hol fiatal pj harvey-san pimasz, hol skinesen pánikbeteg. De a klasszikus hollywoodi noir / oldies hangulatot is könnyedén…

Szépséges poszt-black, vagy ocsmány poszt-rock, hozzáállás kérdése. Mindenesetre megérdemelné az alaposabb hallgatást - még ha tőlem nem is kapja meg -, mert olyan szép fúvós témák vannak benne, meg amúgy is nagyon érzik ezt a hibrid műfajt, amelyben alkotnak. Inkább ez szóljon, mint az új…

Az hagyján, hogy magyar, de hogy angol nyelvű kritikát sem találni, az igazán szégyen. Hihetetlen, hogy Németországon kívül senki sem hall erről a zseniális nőszemély által vezetett zenekarról. Ahogy elindul a nyitó, fantasztikus arányérzékkel szerkesztett, szomorkás indie dal, még nem érti az…

A női énekes retró bandák közül ez elvileg az okkult alágba tartozna, de egy cseppet sem misztikus, annál inkább játékos, mint az már a borítón is látszik. Azaz kilógnak egy kicsit a megszokott kategóriákból, méghozzá nagyon ügyesen teszik, mert ezzel a fúvósokkal tarkított, sokszor egész a 60-as…

Több mint kellemes, rövidke instru prog-space-post-stoner rock a nagyobbacska Brazíliából. Ha tehetném, egy új nagylemezt is meghallgatnék, egyelőre viszont nincs. Ám ha valaki nagyon akarja (én nem), az talál hat évvel ezelőttről anyagot.

Végre valakik, akik nem szégyellik feláldozni a magas szintű zenei tudást az őrület és a hülyeség oltárán! Persze ettől sem lesz soha sok rajongójuk, csak még a progrock kedvelők nagyja is fejvesztve kerülni fogja őket. Az a néhány barom (például én), akinek véletlenül (vagy balszerencséjére) rááll…

Érdemes megnézni ezt a 2006 végi, nem sokkal Anneke távozása előtt, hazai pályán adott koncertet, egész egyszerűen, mert jó, nagyon jó!

Hát. Ők egy Írországban tevékenykedő neo-pagan progresszív tribal metal csapat. Vagy mi. Mindenesetre teljes természetességgel folynak egymásba az igen jó hangú énekesnő által uralt (picit szirupos, de nem vészesen) misztikus-heroikus folk jellegű témák és a károgás által elkellemetlenített…