Nagy utazásra vállalkozik, aki nekivág ennek az egyórás egydalos lemezkének! A borítóra pillantás után már mondanom kell, hogy téridődimenziókon, idegen civilizációkon, és görbülő fénnyalábokon keresztül vezet az utunk! A progresszív (rock)zene sok ágába belekapnak az új-mexikói (ugye-ugye?) srácok,…

Nem tudom, hogy az a csaj énekel-e, aki a borítón látható, mindenesetre nagyon vagányan teszi, mondhatni punkos attitűddel. A zene egyébként kicsit electros, és annál valamivel jobban alterockos, semmi köntörfalazás, ütős slágerek egymás után. Ezzel is viszik el a pálmát

Igényes alapokra építkező, kissé amatőr hangzású trip-hop-electro jellegű zene ez. Elég sok minden bele van sűrítve, szó sincs pőre basszus-dob alapokról. Dal-, de cseppet sem slágerközpontú album, introvertált, megkeseredett női énekkel, amely nincs ugyan a középpontban, de így is nagyon hatásos,…

Ez a Memotone művésznéven tevékenykedő fiatalember ott kezdődik, hogy játszik tizenegy hangszeren. Ebből a nagy halomból a zongoráról rögtön az lemez indításakor meggyőződhetünk, bizony, nem csak prüntyög rajta! De nem megy el az anyag ebbe az irányba, hanem valójában egy érdekes, izgalmas kísérleti…

Elég kísérletezős, izgalmas, electro alapokkal rendelkező pop zene.

Érdekes, amit a fickó csinál. Mindenképpen alteros-indies, van, hogy a singer-songwriter énje kerekedig felül, és az akusztikus gitárján pötyögve énekelget nekünk (valamilyen) hangulatosat, ám a popos, sőt, elektronikus dolgoktól sem riad vissza (és akkor bizony gépdob van), de azok is dalok,…

Nem vagyok oda különösebben az elektronikus zenékért, és ígérem, nem fogok soha ilyesmit kitenni! Ám hogy az igazán hülye: „a kivétel erősíti a szabályt” mondásnak felettébb érdekes módon érvényt szerezzek, időnként majd jól megszegem az előző mondatban foglaltakat, például most! Instrumentális,…

Adott egy római hálószobafickó, aki elég sűrűn adogatja ki (teszi fel a bandcampra) a progresszív-mittudoménmicsoda cuccait. Az első dal, amit hallottam tőle, az pont az, amit iderakok, mert az nagyonnagyon megtetszett.

Egy újabb feeling-díjas műremek! Ha jól olvastam, a 60-as évek csajcsapat- és noirfilmzenéjének dekonstrukcióját tűzte ki maga elé a csoportosulás, és hát felettébb nagy sikerrel teljesítették sajátos küldetésüket!

Anna Meredith egy, a harmincas éveit (jó ideje) taposó, klasszikus végzettségű, elismert kortárs zeneszerző (nem akarok listát írni, legyen elég, hogy volt a skót BBC házi zeneszerzője), aki párhuzamosan belevetette magát az elektronikus zenék világába is. A most tárgyalt lemez pedig az utóbbi…

Electro zene ez, de tényleg, és igazán semmi rosszra nem kell gondolni. Vannak inkább ambientes, zongorás-merengős tételek, noise-os-horrorisztikus-kísérletezős betétek, szürreális, szájberestébe csábító, elektromos alapú kellemeskedések és kellemetlenkedések, illetve szintetikus álvilágzenei (de…

Ez a nő az Arcade Fire hegedűse volt (mondjuk jelenleg is velük turnézik, a legutóbbi lemezükön is szerepel, de elvileg már csak külsősként), mígnem szólókarrierbe kezdett. Ez már a harmadik megnyilvánulása, és mindegyik bőven megéri a figyelmet.

Na, ők aztán egy igazi 21. századi csapat, mindenféle korábban összeférhetetlennek gondolt stílus ötvöződik a zenéjükben a szinti-poptól a prog-art rockon át az electron keresztül a björkös avantgarde elemekig.

Talán az előző, szintén kiváló, 2012-es The Light the Dead Sea egy picit elsikkadt, és ez indokolja a Depeche Mode énekes névbeli kihangsúlyozását. Végül is mindegy, a „csapat” halad tovább a megkezdett úton, azaz

Az új évezredben két Depeche Mode lemez között rendre történik valami a csapat némely tagjával a zenekar portáján kívül is. Kézzel fogható nyoma főként Dave Gahan tevékenységének szokott lenni (még idén várható is az aktív közreműködése a Soulsavers soron következő albumán), ám most végre Martin is…

Nehéz helyzetben volnék, ha bővebben akarnék írni a lemezről, így nem is teszem. Izland elsőszámú extravagáns művésznője járja tovább a csak maga által taposott útját. Azaz továbbra is a vonós hangszerek és az elektronika valamelyes egyensúlyára épül a zenei alap, és erre érkezik a senkivel sem…

Ha jól sejtem, nem túl ismert zenei csoportusulás az Archive Magyarországon. Egy brit, trip-hopnak indult formációról van szó, akik olyannyira tágítgatták a határaikat az évek (és egészen jelentőssé terebélyesedett diszkográfiájuk) során, hogy mára már legalább annyira nevezhető progrocknak is, amit…