Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Vimala Rowe & John Etheridge: Out of the Sky ajánló

2016. 05. 27., Dyad Records

2016. június 12. - herma

vimala_rowe.jpg

A jazz és a világzene határán egyensúlyozó csodálatos album ez. Illetve nem is igaz, már az egyensúlyozás, ha úgy adódik, gátlástalanul beleveti magát a folkba, és hirtelen a szavannai Afrikában találjuk magunkat, máskor meg mintha a 30-as évek Amerikájában legyeskednénk egy - ahogy a műfaj sztenderdjei azt megkövetelik - mindenféle hangbúgatással és könnyed vibratóval férfiakat igéző énekesnő szoknyája körül. A lemez első percét arra szánták, hogy magához bilincselje a hallgatót, és utána már szemernyi lelki ereje se legyen kikapcsolni, míg a végére nem ér. Velem legalábbis ez történt, mert az a néhány dallam, amit Vimala eldúdol, vagy tucatnyi árnyalatot bemutat a rendkívül képzett (még indiai klasszikus éneket is tanult), ám még annál is gyönyörűségesebb hangjának ezerszínű palettájáról.  

Ha már az egyikükről áradoztam, akkor a másik felet, John Etheridge-t sem hagyhatom szó nélkül, hihetetlen érzéssel és érzékkel gitározza végig a lemezt, és persze nem is akárki, a Soft Machine-ben (Canterbury Scene, a progrock egyik hajdani ága) is megfordult a 70-es években. És még játszik valaki bőgőn, illetve meglehet, hogy van még egy gitáros is (dob mindenesetre nincs), és ő(k) szintén kiválóan, illetve kellő alázattal játszanak.

Viszont egyértelmű, hogy elsősorban Vimala Rowe zsenialitása, sokrétűsége és bensőséget árasztó stílusa miatt érdemes lejátszani az albumot, és írhatnék még rengeteget, hogy melyik dalban van flamenco, vagy arámi imádság (ez mondjuk kiderül a címéből), illetve ki hol fog sírásra fakadni, amikor nem bírja már elviselni a szépséget vagy a fájdalmat, ám nem teszem. Ezzel is ösztönözve mindenkit a belemerülésre...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr878800748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.