Három fickó ül a keretben, jólfésülten, zongora, bőgő, dob. Ez bizony egy jazzlemez! Megvannak ugyan a bárzenés részek is, amit ilyenkor elvár az ember, de eléggé kortársban nyomják, így távolról sem dallamcentrikus, van viszont elektronika-imitáció, vadállat dobolás, meg nehezen emészthető, súlyos, komoly tétel is.
Azt nem is kezdem ecsetelni, hogy ki mekkora ász a hangszerén, ahogy kivételesen azzal sem szórakoztatom magam, hogy milyen sült után, és kompót mellé a legideálisabb hallgatnivaló, akit érdekel, szánjon rá némi időt!