Igaz, hogy finoman szólva sem friss az anyag, de én még az életben nem hallottam róluk, viszont oda vagyok az ilyen zenékért! Dream-popnak szokták talán hívni az ilyet, (ill. asszem az ilyet annak szokták hívni), mindenesetre egy énekesnő kínozza a lelkünket a végtelenül szomorú dallamaival, és szívfájdító előadásmódjával, úgy, hogy a Portishead megirigyelhetné! Ezt pedig – számomra legalábbis – izgalmas, kietlenséget sugárzó electro alapokkal vegyítik, sőt, bátran belekontárkodnak a kütyükkel a vokálba is, így az szintetikussá válva még nyomorúságosabb hatást kelt.

Ráadásul mindemellé jó dalokat is írtak, úgyhogy az ember mindenáron végig is hallgatja, akár többször egymás után! Régebben, nyomott hangulatomban, például másnaposan, mit nem adtam volna ezért… de jobb később, mint soha!

Egyébként úgy bukkantam rájuk, hogy van egy aktuális filmzenealbumuk (Out of Body), de az nem tett rám ekkora hatást. Meg a másfél évvel ezelőtti második lemezük sem (UNFLESH), bár elismerem, hogy sokkal kísérletezősebb, és baromi érdekes is, csak eltűntek a fájdalommal csurig telt dalok. Természetesen nem tiltok el tőlük senkit, sőt, mint látható, link is van hozzájuk, de ide az Entire City-t teszem ki: