Henryk Górecki ugye (ugye?) a lengyel avantgarde zene vezető alakja volt, persze zenén itt kortárs klasszikust kell érteni. Már elhunyt ugyan 2010-ben, de ez a harmadik szimfónia a legismertebb műve (ezért nem is írt több hasonlót, nehogy - rockeresen fogalmazva - "eladja magát"). Amennyire képben vagyok, szimfóniákban nem szoktak nagyon énekesek felbukkanni, (persze az Örömódát mindenki ismeri, és az épp a Beethoven IX-ből van) itt mindenesetre adja magát, hiszen az alcímében gyászdalokról van szó.

Méghozzá egy énekesnőnek kell hátborzongatóan sötét és szomorú dallamokat énekelnie, és ha valaki azt mondja, hogy eszébe jut róla a Dead Can Dance, illetve Lisa Gerrard világa (vagy fordítva, mert ezt '77-ben mutatták be), azzal egyet tudok érteni, sőt, ebben rejlik a mű fő vonzereje számomra!

Persze a zene is súlyos-sötét, szenvedéssel teli, viszont ahogy rátérek, érdemes Colin Stetsont is behoznom a képbe, merthogy ez az egész mégiscsak az ő neve alatt fut:

Stetson egy avantgarde jazz-szaxofonos (illetve multifúvóshangszeres), akit leginkább az Arcade Fire, Tom Waits illetve a Bon Iver melletti tevékenykedéséből lehet ismerni, de nem egy különleges és kitűnő lemezt készített szólóban, illetve zenekarvezetőként. Legutóbb Sarah Neufeld hegedűs (Arcade Fire-beli ex(?)társa) The Ridge albumán bukkant fel, és a hölgy természetesen itt viszonozza is a kölcsönt. Na de térjek már rá, hogy akkor most mi is van itt egyáltalán! Szóval a zenét lényegében megtartotta, csak "áthangszerelte", így a szimfonikus zenekarból csak néhány vonós maradt, markánsabbá váltak a fafúvósok, melléjük bekerült a szintetizátor, az elektromos gitár, illetve egy elég furcsa "helyről" importált dobos, Greg Fox ugyanis az avantgarde-black metalt játszó Liturgy sorait erősíti (róluk is csak időhiány miatt nem volt szó mostanában)! Szaxofonon természetesen Colin maga hallható, az éneket meg a tesójára, Meganra osztotta (hiába, ha valaki jó családból származik...)

Ennyit a tényekről, és akkor most néhány benyomás és gondolat: számomra, aki nem vagyok valami nagy klasszikus zene hallgató, ez azért inkább megmaradt komolyzenének, bár hallom, hogy vannak stílusidegen elemek. Míg abban is biztos vagyok, hogy a kizárólagos kzrajongók nem fogják tudni elviselni, merthogy "mi ez a borzalom?", ha egyáltalán eljut hozzájuk. Nekem mindenesetre tetszik, (és egyébként a My Dying Bride Evintájával is érzek benne időnként párhuzamokat,) és vitathatatlan, hogy mindenképpen színvonalas, profi produkció, nívós zenészek előadásában, bár három tétel közel egy órában nem ígér könnyű hallgatnivalót!