Nagyon magával ragadó experimentális rockzene ez, ha töröm magam, hogy műfajilag még találóbban fogalmazzak, akkor pszichedelikus noise rockot mondok. Bizonyára nem mindenkinek, de azért sokaknak lehetnek olyan élményei, hogy egy buli túl jól sikerül, és hajnalban, hullafáradtan, ám még mindig alaposan beállva (szinte) önkívületben, megállás nélkül ropja valami zenére, és elhiszi magáról, hogy sosem fog elfáradni, akkora energiadózist kap az épp hallható muzsikától. Hát igen, előfordul! De azok a zenék kétfélék ám: az egyik féle az, amire máskor, józanul, kipihenten azt mondja az ember, hogy „tejóisten, mi ez a sz*r, hogy lehet ezt elviselni?”, a másik fajta meg olyan, hogy a legfegyelmezettebb állapotában is elfogja az embert a vágy, hogy „de jó volna a picsába felborogatni az asztalokat, és ész nélkül tombolni egy hatalmasat!”. Naná, hogy cikkünk tárgya ez utóbbi kategória!

Az éneket a legegyszerűbb annyival letudni, hogy a fickó meg sem kísérli, inkább csak szaval, de egyszerűen az is piszkosul hatásos! A doboknak állati nagy húzása van, a gitárok folyamatosan ingerlik a misztikumra hajlamos agyterületet, a mindenféle ködös-füstös zajok meg hol elbódítanak (vannak azért nagyon beállt, lassú, drone-noise szerzemények is), hol megbolondítanak, együttesen pedig simán előidézik a kozmikusintergalaktikus-testenésidőnkívüli-törtdimenzióközi élményt. Mindenkinek ajánlom szíves figyelmébe, hogy tisztességes (azaz legalább háromnapos) buli elképzelhetetlen ilyen zene nélkül!