A borító giccses alkonyi idillje azért kecsegtetett némi reménnyel, hogy nemcsak hatásvadászokkal van dolgom, hanem tényleg valami szépet szeretnének. Az a ritka eset áll fenn, hogy ugyan illik a kép a zenéhez, ehhez képest szerencsére a lehetséges legjobb ömlik a fülünkbe. Van egy ilyen alkonyi, megpihenős hangulata, amikor a napi nehéz munka után leülünk egy picit a verandára, esetleg azzal a szándékkal, hogy ki pihenő után még folytatjuk majd... Aztán

hamarosan elnehezülnek a végtagjaink, az ücsörgés némi melegséggel, a lehűlő levegő, a lebukó nap vöröslő sugarai és a leszálló sötétség pedig némi szorongással tölt el, hogy egy újabb nappal közelebb kerültünk az elkerülhetetlenhez. Kellemes kis country alapú dalokat hallunk sorjázni, mind a nyugalmasabb fajtából, a gitár, illetve egyéb idevágó zeneszerszámok mellett némi hangulatfokozó billentyűs, ambient aláfestéssel. Ez utóbbi egy kissé alátámasztja ugyan a borító által sugallt giccsérzetet, de hát pl. a The Division Bellhez képest eltörpül a jelenség, aztán az is milyen jó (és nem egyszer egész közel áll ehhez hangulatában)…