Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Zun: Burial Sunrise ajánló

2016. 03. 25., Small Stone Records

2016. március 13. - herma

zun.jpg

Ha azt mondom, hogy még egy pszichedelikus-stoner lemez, akkor is biztos van még, aki örül neki. De ha azt, hogy John Garcia (Kyuss, Unida, Vista Chino) az énekes, akkor mindenki visít, hogy: HOGYAFENÉBENEMTUDTUKMIEZT???!!!!!  Erre persze én sem tudom a választ, meg a kép egyébként is árnyaltabb: van egy hölgy, Sera Timms is a mikrofonoknál, aki a sokkal-sokkal undergroundabb, de nem totál ismeretlen (igen, én is), és elég jó Black Math Horsemanban énekelt az egyetlen lemezükön (Wyllt), mostanság pedig a Black Mare-ből lehet ismerős nagyon kevés (de annál tájékozottabb) embernek. Persze ezek a nevek sem jelentenek garanciát, legfeljebb arra, hogy bizonyos minőség alá nem megyünk. Viszont ez szerencsére - vagy még inkább csodálatos módon - köszönőviszonyban sincs a valósággal!

Ugyanis Gary Arce (szégyenszemre róla sosem hallottam, pedig oszlopos tagja a Yawning Man-nek és még egy tonnányi bandának, projectnek), a banda zenei agya, és egyben a gitárok (basszust is beleértve) megszólaltatója, olyan zenét varázsolt ide, hogy csak ámulok, és bámulok.  Árnyalatokban gazdag, finom, rétegzett, sokszor a műfajban szokatlanul lágy, suhamlásszerű aurával bódít. A két vokalista egyébként nem közösködik, felváltva éneklik a dalokat. Serára sem tudnék, ha akarnék sem, rosszat mondani. Kiválóan teljesít, többször is elég tisztességesen kiereszti a torkát, viszont Garcia az, akin teljesen megdöbbentem. Nem állítom, hogy mindent hallottam, amin valaha énekelt, de elég sokhoz volt szerencsém. Hát, amikor elkezdtem hallgatni a lemezt, egyáltalán nem ismertem fel, ellenben azonnal muszáj volt utánanéznem, hogy ki ez a zseni, aki ezt itt műveli (és hát ő). Olyan érzéssel telve, elegánsan, finoman, szinte poposan kezdett bele a dalba (aztán ez nem változott a későbbiekben sem), hogy biztos voltam benne, hogy csakis egy általam nem ismert, rég ünnepelt világsztárról lehet szó. Végül is majdnem. Viszont ráadásnak – és ez már tényleg a hihetetlen kategória – elektromos szitáron maga Robby Krieger játszik (hogy mennyit, azt nem tudom), igen, a The Doors egykori gitárosa. Ehhez már nem is lehet mit hozzáfűzni.

Illetve de: nem ez a lényeg, hanem a fantasztikus zene!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr548471610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.