Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Show Me a Dinosaur: Show Me a Dinosaur ajánló

2016. 03. 08., self released

2016. március 09. - herma

show_me_a_dinosaur.jpg

Blackgaze lemez, egyesen Szentpétervárról. Ugye ebbe a kategóriába azok a zenekarok tartoznak, akik a black metal nyersességét (és rikácsolását) vegyítik a shoegaze álmodozásával, mikor milyen arányban. Tény, hogy nem hallottam a stílus összes fontos lemezét, illetve nem merültem el bennük kellő mélységig. Azaz lehet, hogy aki velem ellentétben beleásta magát a stílusba, annak már a könyökén jön(ne) ki ez a lemez. Azonban ha csak mint magában álló művet nézem, akkor egy igényes, jó dallamokkal teli, dicséretre érdemes alkotás!

A blackgaze vonulat persze korántsem egységes, vannak, akik szinte teljesen száműzik magukból az extremitást, és olyankor megvan a veszélye, hogy émelyítően negédes giccsnek tudom csak titulálni, amit hallok (bár az „iránymutató” Alcest eddig ezt megúszta). Mások pedig a dallamoknak nem engednek kellő teret, ilyenkor az nem teljesen világos, hogy miért nem inkább harmadvonalas black metalnak hívjuk őket (nem akarom a Deafheaven nevét ide írni, de egyelőre nem esett le, hogy mi bennük a pláne). Nos, a Show Me a Dinosaur nagyjából középen helyezkedik el, így egyik „szélsőséggel” sem vádolható. Még a legreszelősebb részeket is áthatják – a nem mellesleg igen jóféle, hangulatos – dallamok, és sosem állnak le hosszú percekre prüntyögni, hogy megaludjon a tej a szánkban. Sok akusztikus rész alatt a dobok kábé úgy tamoznak, mint a Metallica Enter Sandmanjének középrészében, ha meg nem, akkor kellemes, ringató ambient zenét hallhatunk. Szerencsére valahogy egyáltalán nincs jelen az a cipőbámulós, introvertált, emós hangulat. Tiszta ének ugyan egy szál sem akad, nekem nem is hiányzik (ha jó, akkor jó, viszont ellenkező esetben sokat tud rontani az összképen), és cserébe az "extrém" ének nem valami extrém.

Mára egy picit talán lecsengett a blackgazehullám (trendváltozás ugye), így nem érkezik annyi ilyen zene, de azért, ha ügyesen markolunk, még mindig könnyen megtömhetjük vele a zsebünket. Általában, ha csak úgy belehallgatok egy ilyenbe (és az nem mondjuk az aktuálisan új Les Discrets anyag), akkor pillanatok alatt unatkozni kezdek, és a „lépjünk tovább” utasítást kell folyamatosan blokkolnom az agyamban. Ezzel szemben a pétervári srácok lemezénél a leghalványabb jelét sem érzem magamon a hangulati csömörnek. Ha megpróbálnám megfejteni, arra tippelnék, hogy jellemzően nem az elcsépelt blackriffeket hozzák, hanem a témáik mélyen át vannak itatva post-rockkal és post-metallal, és az ottani átlaghoz mérten is nagyon ötletesen, dinamikusan muzsikálnak. Simán lehet, hogy az év lemeze lesz nálam a stílusban!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr738455938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.