Anna Meredith egy, a harmincas éveit (jó ideje) taposó, klasszikus végzettségű, elismert kortárs zeneszerző (nem akarok listát írni, legyen elég, hogy volt a skót BBC házi zeneszerzője), aki párhuzamosan belevetette magát az elektronikus zenék világába is. A most tárgyalt lemez pedig az utóbbi kategóriába tartozó debütalbuma

(valójában semmilyen kategóriába sem illeszthető), és gondolom, az imént leírtak alapján nem meglepő, hogy a hölgy nem szarozik, ha kísérletezésről van szó. Azaz nem rest bárkinek szónikusan kellemetlen perceket szerezni, amit én persze – mint mindig - nagy örömmel fogadok.

Nem mondom, hogy nincsenek emészthetőbb részek, mert vannak vokális dalok is, akár egész popos dallamokkal (persze björkös avantgardéria is akad). De nem fog Rihannával versenyezni, és nemcsak a gyakran felbukkanó szimfonikusok miatt, úgyhogy tényleg csak sok mindenre nyitott emberek álljanak neki meghallgatni az albumot, ők viszont feltétlenül! (Legfeljebb hamar kikapcsolják…)

De nem akarom túldramatizálni (illetve játékból kicsit igen), egy baromi változatos, összetett hangszerelésű, extravagáns lemezről van szó, rövidke kompozíciókkal, és nekem ugyan egyikkel sincs bajom (sőt), ám ha valakinek igen, bátran lehet ugrani a következőre!