Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Enslaved: In Times ajánló

2015. 03. 06., Nuclear Blast Records

2016. március 03. - herma

enslaved.jpg

Érdekes ez a metal színtér, azon belül is az, hogy egy-egy már nagyobb nevet szerzett csapathoz hogyan állnak a recenziókban. Mindenki egyből írta, hogy mennyire ilyen-olyan fantasztikus az új Enslaved, mert megint mennyire eszméletlenül progresszívek, és egyébként csak hat dal van, de azok viszont mennyire hosszúak-monumentálisak. Mindeközben valójában:

a múltkori Enslaved lemez ugyan 8 tételes volt, de a mostani 53 perccel szemben 67 hosszú, így én egy cseppet sem látom, hogy hol van itt a dalhossz-növekedés. Amúgy meg az a benyomásom, hogy a legutóbbi három lemez totál egyívású, ugyanazok szerint a sémák szerint dolgoznak: megvannak a jellegzetes, jól bejáratott gitártémák, amik azért a metal színtér egészéhez viszonyítva elég összetettek, kísérletezősek, ezekből jó néhányat egymás után tapasztva (nem mondom, hogy semmi művészi elrendezést nem érzékelek, de finom átvezetéseket, jammelések során kialakult dinamikai sodrást nem) elkészülnek a dalok vázai, amiket kiszínez a többi hangszeres, végül ezekre jön rá a Grutle általi hörgés, illetve a Herbrand prezentálta tiszta ének. Méghozzá iszonyat sablonos formában, mintha előre le lennének gyártva sorozatban. Főleg a tiszta énekes részeknél szembetűnő, hogy mennyire poposra vannak szerkesztve az ilyen panelek. Igaz, akad némi himnikus jellegük is, aminél fogva Abba számokba azért nem passzolnának bele. Szóval kb. így fest szerintem az Enslaved mindenféle spontaneitást mellőző kreatív-metódusa, valójában kábé az egész utóbbi évtizedben. Ezért kapjuk végeredményként mindig ugyanazt a hangulatot, az egymással felcserélhető témákat és dalokat.

 enslaved-4f8417e46b97f.jpg

Nagyjából az eddig leírtak jártak a fejemben az év során, és emiatt eszem ágában sem volt megemlíteni az In Times-t, mint érdemleges hallgatnivalót, ám amikor valamiről ilyen lesújtó véleményem alakul ki, pláne a „közízléssel” szembemenve, akkor mindig ott bujkál bennem a kisördög, hogy hátha én tévedek, és ha nem is sűrűn, de adogatom az esélyt az adott zenének. Aztán ilyenkor tud eljönni az a pillanat, hogy egyszer csak rááll az agyam, hogy hopp, ez a rész végül is egész jó, az a váltás milyen hangulatos, az az énektéma hogy benne maradt a fülemben, és onnantól kezdve pillanatokon belül tetszik az egész. Valahol itt járok most az In Times-szal (meg némely elődjével), mert előjöttek a finomságok, hogy van kraft a gitártémákban, ügyes húzások tömkelegével tűzdelik tele az összes számot, mennyire profi Herbrand, hogy ilyen sok ragadós dallamot tud kitalálni, és még Grutle rekesztése is változatosságot visz a zenébe.

Szóval eljutok (jutottam) arra a pontra, hogy ami van, abból kell dolgozni, és hát annak, ami, ez a zene igencsak jó, sőt, még a tetejébe' intelligens is. DE!!! Egy kis diszkusszió: mi van akkor a korábban gondoltakkal, és mi van a hirtelen ráérző ítészekkel? Az előbbire magabiztosabban válaszolok, hiszen azok mégiscsak az én érzeteim: nos, nagyjából igazak ám a korábban megfogalmazottak is. Azaz a csapat a felszínen valóban sok tekintetben önismétlő és sablonos, viszont ha nem is igazán újszerű, amit csinálnak, aprólékos műgonddal fejlesztgetik-csiszolgatják tovább a korábban megalkotottat, és ha kellően elmélyülünk benne, mi is (már hogy én) megtalálhatjuk benne az értékeket. Tényleg olyan, mintha újra meg újra ugyanazt a lemezt írnák meg, vagy az „egy nagy lemezhez” készítenék az újabb és újabb számokat, de az egész metal színtéren kevés az olyan zenekar, amelyik ilyen pepecselősen rendezné kohézív egységgé az önmagukban is minőségi témái sokaságát.

Lehet ezt szeretni, mert elég agyas, de lehet rajta fanyalogni is, mert nem valami feelinges zene. Azt most nem dönteném el, hogy hova állok, bizonyára a hangulatomtól is függ, mindenesetre, ha nem is a kedvenceim, most már (újra) tudom őket értékelni.

A dicshimnuszokat zengő újságíróhadra zárójelben visszatérve, nyilván embere válogatja, van, aki csak a hájp vagy a progresszív jelző miatt, elhiszem azt is, hogy van, aki jobban / hamarabb átlátja a dolgokat, mint én, vagy hogy korábban már megvívta az én mostani csatámat, és eleve tudta, hogy honnan kell nézni a dolgokat. Bár az kissé gyanús, hogy amit most a képernyőre vetettem, még sosem láttam leírva…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr868440210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.